2024. április 19. - Emma

Pozitív szelek az Operaház körül

Várhatóan február végéig készül el munkájával a Magyar Állami Operaház Budapest működését átvilágító bizottság.
2011. január 7. péntek 15:12 - HírExtra
A dalszínházban elkezdődött Erkel Ferenc Bánk bán című operájának ősváltozatából a lemezfelvétel, és egyeztetések folynak az Erkel Színház esetleges újra megnyitásáról - mondta az operaház miniszteri biztosa az MTI-nek.

Horváth Ádám Hajduné Sipos Erika személyében új gazdasági igazgatót hozott a házba a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból, és új a megbízott ügyvezető igazgató is, Mozsár István. "Olyan kollégákra van szükségem, akiknek bátran vethetem a hátam" - fogalmazott Horváth Ádám.A miniszteri biztos hozzátette, hogy a NEFMI vizsgálóbizottsága még dolgozik, de úgy tudja, a kitűzött határidőre, február végére elkészülnek.

Arra a kérdésre, hogy milyen főigazgatói pályázat várható az operaházban, a biztos kifejtette: ez a tárca kompetenciája, ő még ötleteket sem akar adni.

"Számomra csak az a fontos, hogy olyan pályázatok szülessenek, amelyek a tiszta gazdálkodást és a lehető legmagasabb művészi színvonal elérését célozzák, illetve követelik meg. Olyan ember ne indulhasson a főigazgatói posztért, aki valamiféle megélhetési helynek képzeli a Magyar Állami Operaházat" - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Horváth Ádám elárulta, hogy valószínűleg maga is pályázni fog. Szerinte egy működőképes struktúrában szükség lesz egy főigazgató-helyettesre is, aki a munkája mellett az operatív feladatok ellátásában is segíti a főigazgatót. Így a ház vezetőjének arra is elegendő ideje maradhat, hogy a Magyar Állami Operaházat ismét a nemzetközi figyelem és elismerés középpontjába vezesse. Ha a ház vezetésére megbízást kap - tette hozzá - az éneklést akkor sem hagyja abba.

Az Erkel Színház kapcsán - mint mondta, magánemberként - bízik abban, hogy november elején a százéves épület újra megnyílik. "Már "tegnapelőtt" is nagy szükség volt rá. Nincs a közönségnek olyan színháza, ahol magas színvonalú magyar nyelvű előadásokat nézhet megfizethető áron, ahová vidékről busszal az ifjúság felutazhat.

Emellett a középkorúak és az idősebb generáció számára is szükséges egy olyan dalszínház, amelynek rendszeres látogatása nem okoz anyagi gondot. Mindezen igényeket kielégíti az Erkel Színház" - vélekedett Horváth Ádám, aki szerint reális esély van arra, hogy az Erkel Színház még 2011-ben megnyissa kapuit.

A miniszteri biztos az operaházzal közös intendatúrát képzel el, de az Erkel Színházban önálló ügyvezető igazgatóval és főzeneigazgatóval, valamint egy rezidens zenekarral, mert a jelenlegi operaházi zenekari létszám már nem elég a két ház kiszolgálásához.

Úgy vélte, az első évadban legfeljebb száz előadást tarthatnak, a második évben azonban ez felmehet 130-ra is. Mint mondta, ekkor még mindig marad szabad kapacitása a háznak, tehát befogadhat külsős előadásokat, illetve teret adhat vidéki és határon túli magyar operatársulatok bemutatkozásának.

A színház újranyitásához szükség van annak alapszintű rekonstrukciójára, amelynek keretében helyet kell találni egy zenekari és egy kórus próbateremnek. Megfelelő és kellő mennyiségű öltözőre van szükség, amelyek kialakításához a Magyar Állami Operaházat akár példának is lehet tekinteni.

Horváth Ádám szerint egy olyan helyiségre is szükség van, ahová bármikor beköltözhet egy hangstúdió, amely nemcsak a rádiós és televíziós közvetítéseket tenné lehetővé, hanem amelyben operákat, baletteket, sőt szimfonikus koncerteket is rögzíthetnének. Ezek a felvételek a közoktatást segíthetik.

"Az európai operaházakhoz képest lemaradtunk a saját kiadványok terén. Az operaház új vezetése kért és kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjétől, Réthelyi Miklós minisztertől és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól támogatást arra, hogy felvehessük Erkel Ferenc Bánk bán című operájának ősváltozatát. A felvétel munkálatai ezekben a napokban kezdődtek. A CD az operaház gondozásában és kiadásában jelenik meg, és ezzel megszületik egy új sorozat első darabja, amely méltóképpen fémjelzi az operaházi előadók kiváló művészetét" - fogalmazott a miniszteri biztos.

Mint hozzátette, a kész példányokból 1500 lemezt adnak a minisztérium oktatásért felelős államtitkárságának abból a célból, hogy azokat olyan iskoláknak juttassák el, amelyeknél ezek segédanyagként használhatók, "hiszen manapság az egyik legfontosabb terület, amelyen munkálkodnunk kell a közoktatás, és ehhez a magunk módján nekünk is hozzá kell járulnunk".

"Egy banktól pedig arra kaptunk támogatást, hogy a Magyar Televízió HD minőségben örökítse meg a nemzetközileg is elismert Diótörő előadásunkat, amely terveim szerint mint DVD az operaházi kiadványok sorozatának második darabja lesz" - közölte a miniszteri biztos az MTI-vel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását