2024. április 18. - Andrea, Ilma

Mi lesz az ítélet?

A Kiskunhalasi Városi Bíróságon hétfőn megkezdődött annak a három ápolónak a pere, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség.
2011. január 10. hétfő 11:26 - HírExtra
A tárgyalás kezdetén az egyik védő zárt tárgyalás elrendelését kérte a bíróságtól. Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró helyt adott a kérelemnek, és zárt tárgyalást rendelt el, hozzátette azonban, hogy az ítélethirdetés nyilvános lesz. A büntetőperben a bizonyítási eljárás négy, egymást követő napra van kitűzve.

Az MTI információi szerint az első tárgyalási sorozatban negyven tanú kihallgatását tervezi a bíróság, majd tavasszal folytatódik a per.

Egy 2010 elején tett feljelentés alapján a rendőrség vizsgálatot folytatott az intézetben, majd az ügyészség vádat emelt három ápoló ellen. A vádirat szerint az egyik férfi szemérem elleni erőszakot követett el egy gondozás alatt álló emberrel szemben. A másik férfit azzal vádolják, hogy a testi sértés minősített esetét követte el, különös kegyetlenséggel, egy akaratnyilvánításra képtelen ember sérelmére, míg a harmadik ápoló ellen zsarolás a vád. A korábban letartóztatott vádlottak szabadlábon védekeznek.

A bíróság előtt megjelent a három vádlott, közülük ketten továbbra is az intézményben dolgoznak.

A tárgyaláson ott volt az egyik feljelentést tevő ápolónő. Lukácsné Vágó Judit a bíróság folyosóján az MTI-nek elmondta: 18 éve az intézményben dolgozik ápolónőként. Szavai szerint 2009 őszén már jelezték az intézmény vezetésének, hogy elfogadhatatlan és embertelen körülmények uralkodnak egyes osztályokon, érdemi intézkedés azonban nem történt.

"Ezután nem volt más választásunk, mint az, hogy 2010 év elején feljelentést tettünk az ügyészségen" - mondta Lukácsné Vágó Judit. Mint hangsúlyozta: szemtanúja volt annak, hogy a vád alá helyezett egyik ápoló verte a pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonának ápoltjait, illetve "szexuális show műsorokat rendeztek" az ápoltak között, amiért cigaretta volt a jutalom.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását