2024. március 29. - Auguszta

Bagdadban járt az elnök

A hosszú távú gazdasági kapcsolatokról, a kereskedelmi és ipari együttműködésről tárgyalt Joe Biden amerikai alelnök és Núri al-Máliki iraki miniszterelnök csütörtökön Bagdadban.
2011. január 13. csütörtök 22:05 - HírExtra
Biden szerdán éjjel érkezett előre be nem jelentett látogatásra az iraki fővárosba, hogy tárgyaljon az új iraki vezetőkkel. Előzőleg Pakisztánt és Afganisztánt kereste fel. Biden az első washingtoni vezető, aki felkereste Irakot az ottani kormány múlt hónapban történt megalakulása óta. Egy év leforgása alatt most harmadszor jár Bagdadban, hivatalba lépése, 2009 januárja óta pedig immár hetedszer keresi fel az országot.

Az előzetes értesülésekkel ellentétben Biden és Máliki találkozóján nem volt szó az amerikai csapatok kivonásáról, hanem gazdasági kérdésekre összpontosították a figyelmet. Az amerikai alelnök elégedetten nyilatkozott a megbeszélésről, s örömét fejezte ki, hogy hosszú hónapok után megalakult Irak új kormánya.

A washingtoni és iraki kormány megállapodása értelmében az amerikai csapatoknak 2011 végéig kell elhagyniuk Irakot. Az iraki hadsereg parancsnoka azonban azt mondta, hogy addig kell maradniuk Irakban, amíg a biztonsági erők nem tudják megvédeni az országhatárt, amire - szerinte - csak 2020-ra lesznek képesek. Máliki korábban jelezte, azt szeretné, ha az amerikai katonák a kitűzött határidőre távoznának az országból.

Muktada asz-Szadr, az iraki radikális síiták vezetője - aki négyéves önkéntes iráni száműzetése után a minap tért vissza az országba - a határidő betartására szólította fel az amerikai csapatokat. Arra figyelmeztetett, hogy ellenkező esetben hívei "az ellenállás minden eszközét" bevetik az amerikaiak ellen.

Biden csütörtökön délután beszédet mondott mintegy kétszáz amerikai katonai előtt az egyik bagdadi külvárosban fekvő támaszponton, s ebben értésre adta, hogy az Egyesült Államok iraki feladatvállalása december 31. után is folytatódhat. "Küldetésünk szeptember óta alapjaiban megváltozott. De 2011 végéig további változások lesznek. Valószínűleg abban a helyzetben leszünk, hogy folytatjuk az iraki katonák kiképzését és felszerelését" - mondta Biden, hozzátéve, hogy az iraki erők bizonyos ideig még valószínűleg amerikai támogatásra szorulnak.

A washingtoni vezető a nap folyamán találkozott Dzsalal Talabani államfővel, Ijád Allávi síita politikussal, volt miniszterelnökkel és Oszama an-Nudzsajfival, a parlament elnökével, valamint ellátogatott Kurdisztán székhelyére, az észak-iraki Erbil városba is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását