2024. március 29. - Auguszta

Eljött az okostelefonok éve

Magyarországon a mobilosok mintegy 15 százaléka, több mint 1,5 millió ügyfél használ okostelefont.
2011. január 30. vasárnap 10:46 - HírExtra
A mindentudó készülékek gyorsan terjednek, aminek szakértők szerint az az oka, hogy most találkoztak azok a technikai feltételek és emberi igények, amelyek hosszú távon a digitális szakadék csökkenéséhez vezetnek.

A T-Mobile 2010 év végi adatai szerint tavaly karácsonykor már minden harmadik eladott új készülék ebbe a kategóriába tartozott. A világpiaci trendeket figyelve az elemzők 2011 harmadik negyedévére jósolják az okostelefon-forradalom nemzetközi fordulópontját: várhatóan ekkor már az újonnan vásárolt készülékek 50 százaléka ebbe a kategóriába fog tartozni.

Az okosmobil-penetráció növekedésének tempóját látva 2011 az okostelefonok, valamint az ezekhez tartozó applikációk éve lesz.

A T-Mobile közleménye idézi Király Istvánt, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettesét, aki úgy véli, az elmúlt évek fontos változása, hogy az információ azonnali megszerzése és az élmények valósidejű megosztása ma már a mindennapok részévé vált. Ehhez pedig az okostelefonok biztosítják a leggyorsabb és egyben legkényelmesebb feltételeket, legyen szó e-mailezésről vagy a közösségi média-jelenlétről.

Az közlemény idézi Ságvári Bence szociológust is, aki szerint az okostelefonok jelenthetik az egyik lehetséges megoldást a XXI. század egyik legnagyobb kihívására, mivel elterjedésük nagy szerepet játszhat a digitális szakadék, az információkhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek csökkentésében.

Azok számára, akik anyagi, vagy más okokból eddig nem használták az internetet, az egyre mérséklődő készülék- és tarifaárak miatt elérhető közelségbe kerül a világháló, és ezzel elindulhatnak egy olyan úton, amelynek során lépésről lépésre csökkenthetik lemaradásukat.

Szekértők szerint az emberek közti kommunikációban már most kézzelfogható változást hozott az okostelefonok megjelenése. A Nyíri Kristóf filozófus nevével fémjelzett, tíz éven át tartó kutatás szerint a mobiltelefónia széleskörű elterjedése óriási hatással volt a közösségszerveződésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását