2024. április 19. - Emma

Hogy alszik a medve?

Nem alszanak szigorú értelemben vett téli álmot az amerikai fekete medvék (Ursus americanus), sokkal inkább nyugalmi állapotba kerülnek, amelynek során testhőmérsékletük csupán négy-hét fokkal csökken, és viszonylag könnyen felébreszthetők.
2011. február 19. szombat 11:10 - HírExtra
Fenn északon azonban akár hét hónapot is kibírnak egyfolytában táplálkozás és ürítés nélkül. Hogy kiderítsék ennek okát, az alaszkai Fairbanksi Egyetem biológusai téli szállásokat hoztak létre befogott állatok számára, és mérőeszközökkel látták el őket. Ebből megtudták, hogy a nyugalmi állapotban lévő medve mindössze percenként egyszer-kétszer vesz levegőt, pulzusa pedig a normális ötvenötről tizennégyre csökken

A Der Standard című osztrák lap (www.derstandard.at) a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya leírja, hogy a biológusok ámulva lettek figyelmesek egy további jelenségre is: mihelyt egy medve testhőmérséklete megközelítette a 30 fokot, hidegrázás lelte, amely addig tartott, míg az újra el nem érte a 36 fokot. Ez a ciklus három-hét naponta egész télen át megismétlődött.

Eddig a téli álom egyik alaptörvényének számított, hogy a testhőmérséklet tíz fokos lehűlése az anyagcsere ötven százalékos csökkenéséhez vezet. Azonban a medve aktivitása egynegyedére esik vissza, és ehhez képest viszonylag meleg marad a teste. Hogy ez miképp lehetséges, arra most kívánnak fényt deríteni az amerikai biológusok. Az eredményekből a jövőben akár az űrhajósok és betegek is tetemes hasznot húzhatnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

TheFallen
2011. február 19. 13:21
Teljesen megvan derMEDVE. Hahaha!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását