2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kusturica elnököl Cannes-ban

A világhírű szerb filmrendező, Emir Kusturica lesz az idei cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain regard (egy bizonyos nézőpont vagy egyfajta szemszög) elnevezésű szekciójának zsűrielnöke.
2011. március 26. szombat 07:09 - HírExtra
Az önálló szekciót - amelyben a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan mintegy húsz film versenyez - 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse.

Az Un Certain Regard továbbra is a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Ebben a szekcióban mutatták be például tavaly be a 80 éves Jean-Luc Godard és a 102 éves Manoel de Oliveira legújabb filmjeit, s ebben a programban nyerte el Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját.

Visszatérő

Emir Kusturica a cannes-i fesztivál visszatérő vendége, s azon ritka filmrendezők közé tartozik, akik a fődíjat, az Arany Pálmát kétszer is elnyerték: 1985-ben A papa szolgálati útra ment, tíz évvel később pedig az Underground című filmjeiért kapta meg az elismerést. A szerb rendezőnek szinte valamennyi alkotását bemutatták Magyarországon.

A május 11. és 22. között megrendezendő 64. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrielnöke Robert De Niro amerikai színész-rendező lesz. A hivatalos versenyprogramban és az Un Certain Regard szekcióban szereplő alkotások listáját április közepén hozzák nyilvánosságra.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását