2024. április 19. - Emma

Az MSZP újabb, hasznos javaslata

"MSZP: a kormány védje meg a devizahiteleseket."
2011. március 30. szerda 12:59 - HírExtra
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy tegyen azonnali és határozott, érdemi lépéseket a devizahiteles családok megmentéséért, valamint a tömeges hitelbedőlések elkerülése érdekében hagyjon fel eddigi "hitelrontó" politikájával, és egy, a Bajnai-kormányéhoz hasonló felelős gazdasági kormányzással stabilizálja a forint árfolyamát. Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja közleményében azt írja, a Fidesz-KDNP tavaly nyár óta ígéri, hogy kisegíti a miatta bajba került, devizában eladósodott másfél millió családot. A kormány "semmittevésének egyenes következményeként mára rekord-népszerűtlenségnek örvend a hitelesek körében" - fogalmaz a politikus.

Katona szerint a probléma halogatásának igazi árát az önhibájukon kívül bajba került családok fizetik meg. Bár a kormány "a törlesztőrészletek tavaly nyári megugrása után szinte azonnal segítségnyújtást (konkrétan Nemzeti Eszközkezelő Társaságot) ígért a bajba jutottaknak, a mai napig nem tett semmit az +elszállt+ jelzáloghitel-konstrukciók rendezésére hivatott intézmény létrehozása érdekében" - érvel.

Közli, hogy már több mint 120 ezer olyan család van Magyarországon, amelynek több mint 90 napos részletfizetési tartozása van. Közülük több tízezret fenyeget a kilakoltatás réme, miután a Fidesz-KDNP a még a Bajnai-kormány által elrendelt kilakoltatási moratóriumot legutóbb úgy hosszabbította meg, hogy az több 100 ezer családra nem vagy nem feltétlenül vonatkozik - írja Katona Tamás.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását