2024. március 29. - Auguszta

Barcelona-Real Madrid: már nem a fociról szól

Sok mindenről szólt az elmúlt egy hét, csak a futballról esett kevés szó a Real Madrid-Barcelona mérkőzés kapcsán. Remélhetőleg a visszavágón már a labda lesz a főszereplő...
2011. május 3. kedd 18:31 - HírExtra
José Mourinho azzal vádolta meg az UEFA-t, hogy a játékvezető tudatosan segíti a Barcelonát, amelynek szerinte túl nagy hatalma van az európai szövetség berkein belül; a Real Madrid közleményben jelezte, bepanaszolja a Barcelona játékosait, akik a madridiak szerint folyamatosan igyekeztek megtéveszteni Wolfgang Stark játékvezetőt, aki ezért állította ki, jogtalanul, Pepét; a Barcelona feljelentette Mourinhót, aki szerintük túl messzire ment; a Real Madrid megvádolta Sergio Busquetset azzal, hogy majomnak nevezte Marcelót egy incidenst követően.

Röviden ennyi az első mérkőzés mérlege, és mint láthatjuk, a futballról nem sok szó esett az elmúlt hat napban. Mourinho a meccs után röviden megemlítette, hogy a Real ezzel kiesett, ő nem hisz benne, hogy a 2-0-s hátrányt le lehet dolgozni a Nou Campban. Így persze talán van rá esély, hogy futballmérkőzést lássunk ma este; még az sem kizárt, hogy a Madrid csatárral a kezdőcsapatban lép pályára.

- Jó lenne, ha végre a futballal lehetne foglalkozni - ismerte el Xavi, a Barcelona középpályása, aki a múlt heti találkozó után azt nyilatkozta, alakulata győzelmével a labdarúgás nyert... - Szomorú, hogy ezekkel a kicsinyes dolgokkal van elfoglalva mindenki. Mindent megteszünk, hogy a feszültség ne hasson ránk. Majdnem lehetetlen, de azért megpróbáljuk.

A Barca az utóbbi öt évben harmadszor juthat BL-döntőbe - ahol a négy év alatt harmadik fináléját játszó Manchester United várhat rá -, de a katalánoknál sok a sérült, és kissé fáradtnak látszik a csapat, így még ez a párharc sem tekinthető lefutottnak. Gaby Milito, Adriano és Maxwell sem bevethető, Eric Abidal azonban májműtétje óta először edzett társaival, és bekerült a keretbe, a kisebb sérüléssel bajlódó Andrés Iniestával együtt.

A Real Madridnál elsősorban Sergio Ramos és Pepe eltiltása okozhat gondot, a védekezés két fontos láncszeme nélkül igen nehéz dolga lesz a királyi gárdának a Nou Campban. Mourinho a játékvezetővel foglalkozik: az a Franck de Bleeckere vezeti a találkozót, aki a tavalyi Barcelona-Internazionale visszavágón bíráskodott, és aki a portugál szerint igen alaposan besegített a katalánoknak, a gárda azonban így sem jutott tovább.

- Sokat bíráltak bennünket, de így is lehet játszani, és nyerni, ahogy mi tesszük - mondta Aitor Karanka, a Real Madrid másodedzője; Mourinho nem volt hajlandó megjelenni a sajtótájékoztatón. - Most az a fontos, hogy továbbjussunk a következő körbe.

A hétvégén mindkét csapat vereséget szenvedett. Pep Guardiola és José Mourinho is pihentetett néhány kulcsembert, és ezt egyik együttes sem bírta el: a Real Madrid otthon kapott ki a Zaragozától, míg a Barcelona a Real Sociedad otthonában hasalt el. Guardiola ugyanakkor kijelentette, a lényeg, hogy fel tudtak készülni a mai mérkőzésre, amellyel végre véget ér a Clásicók végeláthatatlan sorozata - akárhogy is, de a maratoni párbaj az utolsó állomásához érkezett.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Barcelona-Real Madrid (2-0) 20:45

A várható kezdőcsapatok:

Barcelona: Valdés - Dani Alves, Piqué, Mascherano, Puyol - Busquets, Xavi, Iniesta - Pedro, Messi, Villa

Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Carvalho, Albiol, Marcelo - Xabi Alonso, L. Diarra - Ronaldo, Özil, Di María - Adebayor
Forrás: SamsungSport
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását