2024. március 29. - Auguszta

Az LMP is vizsgálódna

Az LMP azt javasolja, hogy az Országgyűlés hozzon létre vizsgálóbizottságot a Gyöngyöspatán történtekkel összefüggésben.
2011. május 12. csütörtök 15:13 - HírExtra
Az ellenzéki párt kezdeményezése alapján a testület arra keresné a választ, hogy mennyiben teljesítette bűnmegelőzési és közrendvédelmi kötelezettségét a rendőrség a Heves megyei településen március 6. és április 26. között, illetve hogy milyen összefüggés van a településen április 26-án történt erőszakos cselekmények és a megelőző időszak rendőri intézkedései, esetleges mulasztásai között.

Schiffer András frakcióvezető és Dorosz Dávid országgyűlési képviselő csütörtöki, az MTI-nek elküldött közleménye szerint a kormánytöbbség által a gyöngyöspatai helyzet kivizsgálására létrehozni kívánt eseti bizottság egyetlen célja, hogy a felelősséget az ellenzékre kenje. Az LMP ezért határozati javaslatban olyan vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, amely feltárja, mit mulasztott el megtenni a rendőrség, illetve a kormány a településen kialakult konfliktushelyzet megoldása és a közrend helyreállítása érdekében.

A fideszes Kocsis Máté két hete jelentette be: pártja tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására. Közölte, a testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák "utaztatásának" körülményeit, választ kell adnia arra, "ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik", ki és miért keltett pánikot, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó bűnözők mögött, miből finanszírozzák őket. Hozzátette, azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen szándék vezérli, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártok - mint fogalmazott - "jól összehangolt" közreműködését az ország feldúlásában.

Az LMP szerint az a gyanú, hogy a kormánypártok a Gyöngyöspatán kialakult helyzetért kizárólag az ellenzéket akarják hibáztatni, az eseti bizottság létrehozásáról szóló parlamenti vita során igazolódott. A testület ezért nem fog megfelelni annak az alapvető elvárásnak, hogy a Gyöngyöspatán kialakult konfliktus eszkalálódásának okairól képet adjon - írta Schiffer András és Dorosz Dávid.

Rámutattak arra is, hogy a kormányzati többség politikai szándékainak "tollba mondására" alkalmas eseti bizottság felállítása helyett olyan vizsgálóbizottságra van szükség, amely egyenlő számú ellenzéki és kormánypárti képviselőből áll.

Hasonlóan nyilatkoztak korábban a szocialisták; Nyakó István az MTI-nek április végén azt mondta: az MSZP paritásos vizsgálóbizottság felállítását támogatja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását