2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ma eldől, hogy ki a legjobb

Sir Alex Ferguson a Barcelona, míg Josep Guardiola a Manchester United érdemeit hangsúlyozta a szombat esti Bajnokok Ligája-döntő előtt.
2011. május 28. szombat 16:14 - HírExtra
Az angol bajnok és a spanyol pontvadászat első helyezettje csap össze az idei Bajnokok Ligája-döntőben, amely a londoni Wembleyben kerül megrendezésre, a szakemberek szerint a két legjobb formában lévő európai sztáralakulat méri össze erejét a fináléban. Az álomdöntő gyakorlatilag a két évvel ezelőtti finálé visszavágója lesz, 2009-ben a katalánok Messi és Eto’o találataival 2-0-ra verték a Manchester Unitedet. A Barca mestere szerint a döntőnek nincs esélyese, Josep Guardiola úgy véli, hogy idén kevés lesz a sikerhez a két évvel ezelőtti produkció

- Furcsa lenne azt állítani, hogy mi vagyunk a favoritok, az igazság az, hogy 2009-ben sokkal jobb játékkal sikerült nyerjünk. Ezt pedig már napok óta mondogatom a csapatomnak. Ha azok a játékosok, akik két éve szerepeltek, most is úgy játszanak, mint két éve, akkor nem fogunk nyerni – jelentette ki Guardiola, aki nem is tagadta, hogy tart az ellenféltől. – A Manchester United kapcsán minden idegesít. Egészen fantasztikus az ellenfelünk, erős játékosok alkotják, éppúgy, ahogy minket. Az egyik legjobban összerakott társaság, amelyet valaha láttam, éppen ezért kell nekünk tökéletes meccset játszani.

A manchesteri oldalon is az ellenfél érdemeivel foglalkoztak, Sir Alex Ferguson a katalánok mesterét méltatta:

- Egészen hihetetlen, hogy Guardiola képes volt megváltoztatni egy ilyen patinás klub arculatát. A Barca pedig az egységesség miatt olyan erős. Ráadásul két éve már ízelítőt kaptunk a tudásukból, amely azóta nem gyengült, a játékosok csak még tapasztaltabbak lettek – jelentette ki Ferguson, aki nem érti a katalánok kapcsán egyre sűrűbben megjelenő vádakat, amelyek szerint a Barca játékosai indokolatlanul fetrengenek a gyepen, hogy ezzel is befolyásolják a bírót: - Nem hiszem, hogy a Barcelona játékosai színészkednének, sőt, még a felvetést sem nagyon értem.

A legrangosabb európai kupasorozat szombati fináléjában Kassai Viktor fújja majd a sípot.

Várható kezdők:

Barcelona: Valdes; Dani Alves, Mascherano, Pique, Puyol; Xavi, Busquets, Iniesta; Pedro, Messi, Villa

Manchester United: Van der Sar; Fabio, Vidic, Ferdinand, Evra; Valencia, Giggs, Carrick, Park; Rooney; Hernandez
Forrás: samsungsport.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását