2024. március 29. - Auguszta

"Szabadcsapatokra nincs szükség"

A bűnmegelőzésben és az ország közbiztonságának erősítéséhez nincs szükség szabadcsapatokra, törvényi feltételek teljesítése nélkül működő civil erőkre - hangoztatták a közbiztonságról szóló polgárőr-konferencia előadói szombaton Budapesten.
2011. május 28. szombat 17:39 - HírExtra
Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezésében tartott országos tanácskozáson a mintegy 90 ezer tagot számláló civil szervezet vezetői és a kormányt, valamint az országgyűlést képviselői előadók azt hangsúlyozták: az elmúlt két évtized alatt megkerülhetetlen tényezővé vált a polgárőrség, amely szigorú jogszabályok és törvényi keretek között, a rendőrséggel szorosan együttműködve végzi évi több millió munkaórában tevékenységét.

A rend és a közbizalom megteremetésében, megőrzésében "nem politikai vihart kavaró szervezetekre", a több mint kétezer egyesület közé "éket verő szabadcsapatokra" van szükség - hangsúlyozták a felszólalók, a polgárőrség anyagi és morális megerősítését, az önkormányzatokkal való együttműködésük szorosabbra fűzését sürgetve.

Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke a megyeházán tartott konferencián előadásában úgy fogalmazott: "polgárőrnek lenni annyit jelent, hogy számíthatnak ránk az emberek. Önkéntesen végzett feladatunkat szabad akaratunkból hozzuk meg, nem kényszerítette ránk ezt a tevékenységet sem gazdasági, sem politikai érdek, pedig sokan próbálnak közénk kerülni, éket verni és olyat tenni, amit mi soha nem vállalnánk fel". A fideszes országgyűlési képviselő - aki az ócsai polgárőr-egyesület tagja - megjegyezte: nem lehet a helyben élőktől elvenni azt a jogot, hogy saját életükről döntsenek, de hangsúlyozta: "az állam az egyetlen, amely dönthet jogról, szabályokról, és csak az állam szabhatja meg a kereteket, a feladatot nem adjuk és nem adhatjuk át másnak, és ebben nem ismerünk kompromisszumot".

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke hangsúlyozta: a polgárőrség morális megerősítést tartja szükségesnek, mert mint fogalmazott: nem megengedhető, hogy az emberek fejében összekeveredjen "a politikai vihart kavaró szervezetek" és a polgárőrség tevékenysége, és a két évtized alatt kivívott, megszerzett bizalom meginogjon.

Túrós András, az OPSZ elnöke előadásában kiemelte: a polgárőrség területén "helyzet van", és ezt az általa vezetett szervezetnek az önkormányzatokkal és a rendőrséggel közösen kell kezelnie. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület gyöngyöspatai és hajdúhadházi járőrözéseire utalva azt mondta: a jogalkotó egyértelmű választ adott, módosította a polgárőrségről szóló törvényt, és világosan megfogalmazta: polgárőr egyesületek csak akkor működhetnek törvényesen, ha a rendőrséggel együttműködési megállapodást kötnek.

Közölte: a törvénymódosítással egyetértenek, mert a közbiztonság védelme elsősorban állami, majd önkormányzati feladat, és a civilek "szabadcsapatokként nem működhetnek". A 2154 egyesületet és 21 polgárőr-szövetséget tömörítő szervezet vezetője megjegyezte: minden szervezeti egységük megfelel a hatályos jogszabályoknak, de elismerte, náluk is vannak "vadhajtások, mellékzöngék", ugyanakkor nem tartozik hozzájuk egyetlen szabadcsapatként dolgozó szervezet sem.

Túrós András kijelentette: Magyarország közbiztonságának védelme három pillérre épül: a rendőrségre, a közterület-felügyeletre és a polgárőrségre, ezért nincs szükség serifekre, városőrségekre, kerületőrségekre.

Eiselt György, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára, aki 1995-ig húsz éven át rendőrtisztként dolgozott, a médiát tette felelőssé, amiért az egyes településeken mesterségesen generált problémát országos horderejűvé emelte. Közlése szerint például Gyöngyöspatán idén mindössze öt bűncselekmény történt, egy becsületsértés, egy levéltitoksértés és három kisebb értékű lopás, tehát - mint mondta - nem volt ok arra, hogy a polgárőrség helyett mások jelenjenek meg a településeken.

Polgárőrség viszont kell

Túrós András OPSZ-elnök felvetésére a konferencia résztvevői egyhangúlag döntöttek arról, hogy az ország minden településén kezdeményezik polgárőrség létrehozását, így erősítve a jelenleg működő, mintegy 90 ezer tagot számláló 2154 egyesületet és 21 polgárőr-szövetséget, továbbá javítva az ország közbiztonságát, az állampolgárok biztonságérzetét.

Az OPSZ elnöke hangsúlyozta: az ország közbiztonsága kiegyensúlyozott, de van néhány olyan település, ahol a lakosság szubjektív biztonságérzete romlott, ezért a polgárőrséget meg kell erősíteni, és új szervezeteket kell létrehozni, nem szabad hagyni, hogy civil erők jelenjenek meg a településeken.

Emlékeztetett: az elmúlt hetekben több törvénymódosítás is szigorította, ugyanakkor ezáltal megkönnyítette és egyértelműsítette a polgárőrség munkáját, ennek értelmében húsz napon belül meg kell újítniuk együttműködésüket a rendőrséggel.

Túrós András azt mondta: a törvény kötelezi a polgárőr-egyesületeket, hogy a rendőrség mellett az önkormányzatokkal is együttműködjenek. Közlése szerint négyféle önkormányzatot különböztetnek meg: amelyek szervezik, segítik a polgárőr-egyesületet, a polgármesterek közvetlenül kapcsolatot tartanak a polgárőrökkel, több száz polgármester, jegyző, bizottsági elnök maga is tagja a szervezetnek. Ezen önkormányzatok száma eléri az ezret.

A második csoportba azok tartoznak, amelyek morálisan, szakmailag segítik, de támogatást nem tudnak adni. A szűkös költségvetés miatt ezen önkormányzatok száma nőhet. A harmadikba az a 100-150 település tartozik, amely egyáltalán nem támogatja, tudomást sem vesz a polgárőrségről. Ezer olyan település is van, ahol nincs polgárőrség.

Az OPSZ elnöke felidézte: az idei, 2011-es évet a kistelepülések biztonságának évének nevezték el, és ennek érdekében 400 millió forintos pályázati programot hirdetett meg az OPSZ.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását