2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elkapták a sunnyogó illatokat

Hamis márkajelzésű parfümöt foglaltak le a pénzügyőrök a tompai határátkelőnél a hétvégén, a két szállítmány értéke összesen 22 millió forint - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2011. május 30. hétfő 10:00 - HírExtra
A tompai határállomásnál egy görög állampolgárságú férfi akart belépni az országba egy tehergépjárművel, amellyel az okmányok szerint több mint tizenkétezer kilogrammnyi kozmetikai terméket szállított Csehországba. A pénzügyőrök a rakomány szigorított vizsgálata során a raktérben összesen 933, különböző világmárkák jelzésével ellátott, védjegyoltalom alatt álló parfümöt találtak, melyekre vonatkozóan a férfi nem tudott engedélyt bemutatni.

A szakértők előzetes véleménye szerint a parfümök hamisítványok, ezért a NAV munkatársai a mintegy 8 millió forint értékű parfümszállítmányt lefoglalták és áru hamis megjelölése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.

Néhány órával később szintén Tompánál jelentkezett belépésre egy másik görög állampolgár, aki a papírjai szerint 615 kilogramm kozmetikai terméket szállított Németországba. Az első esetre való tekintettel a pénzügyőrök ennél a tehergépjárműnél is tételes vámvizsgálatot tartottak, "amely hasonló eredményhez vezetett" - írta a NAV. A rakodótérből összesen 1.747 darab – az előzetes szakértői vélemény szerint – hamis parfümöt találtak - tették hozzá.

A 14 millió forintnál nagyobb értékű szállítmányt a pénzügyőrök szintén lefoglalták, és ebben az ügyben is eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja miatt - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását