2024. április 19. - Emma

Titkosszolgálati-ügy: hackertámadással vádolják Szilvásyékat?

Az Index információi szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két korábbi főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminiszert azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a magyar kormányzati szervek informatikai hálózatának illegális megtámadásában.
2011. július 7. csütörtök 07:35 - HírExtra
Az Index úgy tudja, hogy a katonai ügyészségre Szilvásy Györggyel egy időben bevitt csuklyás férfi az UD Zrt.-ügyben érintett hacker volt.

Az index.hu-ra szerda délután felkerült cikkben azt írták: az NBH két korábbi főigazgatóját, Galambos Lajost és Laborc Sándort, valamint Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét egy évekkel ezelőtti illegális akciósorozat miatt gyanúsították meg kémkedéssel.

A gyanú szerint még nemzetbiztonsági vezetőként mindhárman részt vettek egy a kormányzati gerincháló és több kormányzati szerv informatikai rendszere ellen indított hackertámadás megszervezésében - tette hozzá a hírportál.

A három egykori, nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó vezetőt, illetve politikust a múlt héten vette őrizetbe a katonai ügyészség, a gyanúsítás részleteit nem hozták nyilvánosságra. Előzetes letartóztatásuk elrendelését a bíróság nem tartotta szükségesnek.

Mint írták, Galambos Lajos őrizetbe vételekor, az Egy-másért Alapítvány vezetőinek elfogása után felvetődött: a kémkedés gyanúja összefügghet azzal, hogy Jakubinyi Róbert belekeveredett az orosz kézre került Mol-részvénypakett ügyleteibe.

Az Index információi szerint viszont nem külföldi hatalmak megbízása áll a volt nemzetbiztonsági vezetőkkel szembeni kémkedési gyanú hátterében. A hírportál úgy tudja: "a katonai ügyészség nem nemzetközi, hanem belföldi ügyben fogalmazta meg a kémkedés gyanúját, azért, mert az érintettek hivatali hatáskörüket túllépve, illegális informatikai támadásokat, adatlopásokat szerveztek a magyar kormányzat internetes gerinchálója, illetve több kormányzati hivatal ellen".
"A történet nem teljesen ismeretlen a nyilvánosság előtt, mert nagy vonalakban éppen Szilvásy György beszélt róla 2008-ban, néhány nappal az UD-botrány kirobbanása előtt" - közölték, hozzátéve: Szilvásy még regnáló miniszterként jelentette be, hogy valakik meghackelték a kormányzat rendszerét.

Az Index utalt arra, hogy Szilvásy György az ügyben még a nemzetbiztonsági kabinetet is összehívta a támadások és "milliónyi postafiók tartalmának" feltörése miatt, s az ügyet a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyalta. Tavaly szeptemberben az ellenőrzési albizottság ülésén kiderült: Szilvásy György mutatta be Galambos Lajosnak a támadást végrehajtó hackert, aki azt követően is folytatta munkáját, hogy 2007-ben Laborc Sándor vette át az NBH irányítását - tette hozzá a hírportál.

A bizottsági ülésről nyilatkozó Demeter Ervin, a testület akkori fideszes alelnöke azt mondta: a hacker számtalan támadást intézett a kormányzat szerverei ellen. Az Index úgy tudja: a katonai ügyészségen Szilvásy Györggyel egy időben őrizetbe vett csuklyás férfi a hacker volt.
Az MTI az ügyben szerdán mindhárom érintett ügyvédjét megkereste. Sebes Péter, Szilvásy György ügyvédje a cikket nem kommentálta, arra hivatkozott, hogy mivel az ügy részletei minősített adatok, így azok államtitkot képeznek. Ugyanakkor elmondta: indítványozta, hogy Szilvásy György gyanúsítotti jegyzőkönyvét, ebbe beleértve a meggyanúsítás tárgyát is, hozzák nyilvánosságra, ezek ugyanis álláspontja szerint nem minősülnek államtitoknak.
Nem kívánta kommentálni a cikket Zamecsnik Péter, Laborc Sándor ügyvédje sem. Annyit mondott: számára ez az egész történet teljesen ismeretlen, de egyben teljesen elképzelhetetlen is.

Molnár Lajos, Galambos Lajos ügyvédje is azt mondta: ezt a történetet most hallja először. "Ez is egy találgatás a sok közül" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását