2017. november 17. - Hortenzia, Gergő

Prostitúció, fogva tartás

Elfogta a rendőrség azt a négy fiatalt, aki a gyanú szerint fogva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített egy intézetből szökött, 14 éves lányt Nagydoboson - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
2011. július 20. szerda 12:34 - HírExtra
Elszöktek

A lány július 8-án két másik lánnyal együtt szökött el egy Fehérgyarmat közelében található gyermekvédelmi intézetből. Két, már nagykorú fiú ismerősükkel mentek Nagydobosra, ahol társai erőszakkal akarták rávenni arra, hogy utcalányként keressen nekik pénzt - ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kegyetlenkedtek velük

A lánynak július 18-án sikerült megszöknie fogvatartóitól. Az éjszakát egy ismerősénél töltötte Tunyogmatolcson, majd a helyi körzeti megbízottnak mondta el, hogy mi történt vele. A sértett rendőrségi vallomása szerint a négy ismerőse több napon át egy családi házban tartotta fogva, és bántalmazta, hogy prostitúcióra kényszerítsék. Mivel erre nem volt hajlandó, többször megverték, megalázták, cigarettával égették, és az udvaron fizikai munkát végeztettek vele.

Tinik tették

A rendőrök kedden fogták el a feltételezett elkövetőket: a 14 és 17 éves lányokat, valamint a két 19 éves fiút az éjszakai kihallgatások után őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat - tette hozzá a szóvivő.

Az eljárást a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a sértett sanyargatásával, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását