2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tagadja bűnösségét Hadzic

Tagadta bűnösségét a hágai törvényszék előtt Goran Hadzic, a horvátországi szerbek egykori vezetője, akit emberiesség elleni cselekményekkel vádolt meg az egykori délszláv háborús bűntettek ügyében eljáró ENSZ-testület (ICTY) ügyésze.
2011. augusztus 25. csütörtök 06:32 - HírExtra
A július 20-án Szerbiában elfogott, két nappal később pedig az ICTY-nek átadott, 52 éves Hadzic szerdán jelent meg másodszor a törvényszék előtt. Az első alkalommal - mindössze néhány nappal Hágába szállítása után - nem volt hajlandó nyilatkozni arról, bűnösnek tartja-e a magát a terhére rótt vádpontokban. Akkor négy hét gondolkodási időt kapott, annak lejártával pedig most azt állította magáról, hogy nem bűnös.

Hadzic az utolsó azoknak a sorában, akiknek a hágai törvényszék előtt kell felelniük a volt Jugoszlávia felbomlása nyomán - a múlt század kilencvenes éveinek első felében lezajlott háborúkban - elkövetett cselekményekért. Az ICTY összesen 161 személy ellen emelt vádat. Jelenleg is folyik az életben levő szerb fő vádlottaknak - Radovan Karadzicnak és a szintén csak nemrég elfogott Ratko Mladicnak, a boszniai szerbek egykori politikai, illetve katonai vezetőjének - a büntető pere.

Hadzic ellen 14 vádpontot fogalmazott meg az ICTY ügyésze. E vádpontok részben horvát polgári személyek százainak meggyilkolásával, részben pedig azzal kapcsolatosak, hogy a szerb-horvát háborúban a szerb haderő több tízezer horvátot űzött el lakhelyéről. Ami a tömeges gyilkosságokat illeti, a Hadzic terhére rótt legsúlyosabb esetek Vukovárban történtek 1991 novemberében, amikor több mint kétszáz horvátot öltek meg.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását