2024. április 18. - Andrea, Ilma

Vigyázz a kerecsensólyomra!

A Magyarországon sokak által turulmadárként ismert kerecsensólyom, valamint a kék vércse védelmének szigorításáról döntöttek a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló nemzetközi egyezmény (CMS) tagállamainak 10. konferenciáján, a norvégiai Bergenben.
2011. november 27. vasárnap 14:20 - HírExtra
A nemzetközi védelem szigorítása jelentős magyar sikernek számít: a javaslatot Magyarország dolgozta ki az Európai Unió magyar elnöksége idején - írta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium. A szigorítást a tagállamok hosszú tárgyalások után fogadták el, a javaslat végül közös EU-tervezetként került a nemzetközi egyezmény konferenciájára.

A kerecsensólyom világállománya – a magyarországit kivéve – az elterjedési terület egészén 32 százalékkal csökkent az elmúlt 19 évben. A legfrissebb adatok szerint a világállomány döntő hányadát adó ázsiai állományok ennél lényegesen nagyobb arányú hanyatlást mutatnak. Ahhoz, hogy a jelenségnek gátat szabjanak, szigorú védelmi intézkedésekre és az érintett országok szoros együttműködésére van szükség.

Magyarországon a kerecsen a lehető legszigorúbb védelemben részesül. Az 1970-es években az állomány a kipusztulás szélére került, de a több évtizedes elkötelezett természetvédelmi munka eredményeképpen ma már a világtrenddel ellentétben lassan növekszik. Jelenleg 145 pár költ Magyarországon - fogalmazott a minisztérium.

Az állomány alapos felmérése és a védelmi intézkedések mielőbbi megvalósítása érdekében a konferencia döntött a Kerecsensólyom Akciócsoport felállításáról, amelynek fő feladata a globális kerecsensólyom-védelmi terv kidolgozása, majd ennek folyamatos megvalósítása.

A tanácskozáson a kék vércse legszigorúbb védelmének elrendeléséről is döntöttek. Az erre vonatkozó javaslatot – a kerecsenhez hasonlóan - Magyarország dolgozta ki, és az Európai Unió nyújtotta be. A lépést Ukrajna is üdvözölte, ez azért fontos, mert Ukrajna és Magyarország ad otthont a faj legjelentősebb európai állományainak.

A magyar javaslatok kidolgozásában és a nemzetközi tárgyalásokban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértői is részt vettek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását