2024. április 20. - Tivadar

Nem kell nekik Obama

Az amerikai republikánus politikusok elutasították Barack Obamának az unió helyzetéről tartott beszédének azon állításait, amely szerint az elnök politikája hozzájárult a gazdaság talpra állásához, és azt állították, hogy a Fehér Ház az elmúlt három évben csak rontott a helyzeten.
2012. január 25. szerda 10:57 - HírExtra
Mitch Daniels indianai kormányzó az elnöki országértékelésre adott hivatalos válaszbeszédében azt hangsúlyozta, hogy miközben elszabadult a szövetségi költekezés, az inaktívak aránya évtizedek óta nem látott mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban. Daniels szerint a kormányzat inkább gátolta, mint gyorsította a gazdasági fellendülést.

"Úgy tűnik, (az elnök) őszintén hisz abban, hogy a középosztályt a köztisztviselői állások magas számával és kölcsönfelvétellel tudjuk megerősíteni. Ez valójában fordítva működik: az ilyen nagy és terebélyes kormányapparátust a középosztály és az ahhoz felzárkózni akarók tartják fenn" - mondta a kormányzó.

Daniels úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok helyzete csak egy hajszállal marad el a "gazdasági katasztrófa" fenyegette Görögország, Spanyolország és más európai országok helyzete mögött. Hangsúlyozta, hogy az egyetlen reményt a gazdaság tartós fellendülésére az jelentheti, ha a magánszektornak vezető és "valódi" munkahelyteremtő szerepe van, nem pedig az, hogy a szövetségi kormány beavatkozik.

John Boehner, a képviselőház elnöke kijelentette: a beszédből világossá vált, hogy Obama a megosztó választási kampányt fog folytatni. A házelnök meglátása szerint az államfő nem a saját teljesítményére építve pályázik újraválasztására, és miközben közös erőfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy a kisvállalkozásokat képessé tegyék a munkahelyteremtésre, Obama inkább a pártok közötti politikai különbségekre összpontosított.

Republikánus szenátorok szerint Obama országértékelése a politikai javaslatok hosszú lajstroma ellenére is kevés új elemet tartalmazott. John Cornyn szenátor szerint a "kívánságlista" megvalósításának árát az elnök épp azokkal akarja megfizettetni, akik munkahelyeket hoznak létre. Bob Corker szenátor csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az elnök keveset foglalkozott az ország pénzügyi helyzetével.

Az elnök és a kongresszusi ellenzék között a legközelebbi erőpróba a munkabéradó-kedvezmény, valamint a munkanélküliek kedvezménye meghosszabbításáról szóló szavazás lesz, amelyet február végéig mindenképpen meg kell ejtenie a törvényhozásnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását