2024. március 29. - Auguszta

A BKV-t nem változtatja meg a Malév sorsa

A Malév állami támogatásának uniós elmarasztaló döntése egyetlen részelemében sem releváns a BKV finanszírozása szempontjából - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn Facebook-oldalán.
2012. február 6. hétfő 15:26 - HírExtra
A BKK ezt arra reagálva közölte, hogy Rogán Antal V. kerületi polgármester, a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy televíziós műsorban azt mondta, az idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében.

A BKK közleményében jelezte: a budapesti tömegközlekedés esetében május elsejétől kell kötelezően alkalmazni a közösségi közlekedésre vonatkozó uniós rendeletet, mivel ekkor jár le a BKV-val kötött közszolgálati szerződés.

Eszerint a tömegközlekedési szolgáltatók felett megrendelői szakmai szervezetnek kell működnie, amely ellenőrzi a szolgáltató költségeit, képviseli az utasok érdekeit a szolgáltatóval szemben, és szervezi a város tömegközlekedését. Az uniós jog másik fontos szabálya, hogy a tömegközlekedés finanszírozásának a jegy- és bérletbevételekből befolyó bevételekkel nem fedezett indokolt költségeket fedeznie kell.

A BKK jelezte: Budapest új vezetése többek között éppen az uniós jogszabályoknak való megfelelés érdekében hozta létre a BKK-t, és hajtja végre átalakítási programját a BKV-nál és a közlekedés intézményrendszerében. Akkor nem tudnának megfelelni az uniós szabályoknak, ha a BKK nem jött volna létre, illetve akkor sem, ha a kiszámítható, stabil, ellenőrzött, normatív finanszírozási rendszer nem alakul ki. Az uniós szabályok megsértése esetén a legfőbb kockázat a Malév példájával ellentétben nem a támogatások visszafizetési kötelezettsége, hanem az uniós fejlesztési támogatásokra való jogosultság megszűnése, amely a 4-es metró és a villamosprojektek kapcsán elkerülendő - olvasható a BKK közleményében.

Rogán Antal az TV2 reggeli műsorában azt mondta, májusig rendezni kell a BKV helyzetét. A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az kevés, ha a főváros az 1-2 milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére, miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata - fejtette ki. Hozzátette: abban egyetért Tarlós István főpolgármesterrel, hogy Budapest mozgástere korlátozott, de "azért ennek a korlátozott mozgástérnek a végéig el kellene jutni, és szerintem lehet még mit spórolni".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását