2024. április 19. - Emma

Orbán Viktor országot értékel

Orbán Viktor évértékelésének legfontosabb mozzanatait alább közöljük.
2012. február 7. kedd 16:07 - HírExtra
Aki nem velünk, ellenünk

Keddi évértékelő beszédében a kormányfő kifejtette: a január elsejétől hatályos új alkotmány előírja az adósság csökkentését és a költségvetési egyensúly megőrzését, meggátolva, hogy felelőtlen kormányzatok újabb nemzedékek jövőjét dobják zálogba. "Ne legyünk naivak, valójában ez a bajuk az alaptörvénnyel" azoknak, akik az ország eladósításában voltak érdekeltek - fogalmazott, megjegyezve, "az adósság jó üzlet, ha az ember a bot megfelelő végén van".

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, nincs, amiben elszántabb lenne, mint hogy felelősen gazdálkodjanak az ország pénzével. Ezzel kapcsolatban közölte: az ország az európai uniós tagsága óta először tudta 3 százalék alá vinni a költségvetési hiányt, ami azért is lényeges, mert 2,8 százalékos hiány alatt az államadósság már "automatikusan csökken".

Nem ismernek minket

A kormányfő szerint aki Magyarország csődjéről beszél, aki azt mondja, az ország elbukik a megújulásért vívott küzdelemben, az nem tudja, mit beszél, nem ismeri az országot, nem ismeri a magyar embereket.

Orbán Viktor hangsúlyozta: mindig lesznek barátai Magyarországnak, akik meg- és felszólalnak mellettünk, mint például a litvánok és a lengyelek. "Éljen Litvánia, éljen Lengyelország!" - mondta, és szavait nagy taps fogadta.

Patrióta Európa Mozgalom

Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a hagyományos értékek uniós szintű védelme érdekében kedden megalakult Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszéde után.

Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tizennegyedik alkalommal tartott országértékelést. A kormányfő beszéde után Balog Zoltán azt mondta, hogy a következő országértékelő beszédig is mindenütt ott lesznek, ahol ki kell állni, majd bejelentette, hogy kiállásuk következő állomása egy mozgalom beindítása, amelyet az egyesület indít a Civil Összefogás Fórumával közösen.

Mutassuk meg, hogy milliókban mérhető azoknak a száma, akik fontosnak tartják értékeinket, mutassuk, meg hogy képesek vagyunk megvédeni ezeket – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki a mozgalomhoz való csatlakozásra hívott fel. A Patrióta Európa Mozgalom megalapításáról kedden sajtótájékoztatón számoltak be létrehozói. A mozgalmat a hagyományos értékek - a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet - uniós szinten való hirdetése és védelme érdekében indították magyar civil szervezetek.

Az egyik alapító, Csizmadia László, a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Civil Összefogás Fórumának elnöke azt mondta: "Magyarország és a Kárpát-medence magyarjainak legfőbb üzenete most az, hogy tántoríthatatlanul hiszünk a nemzetek közös Európájának eszméjében, és az Európai Unióban látjuk a jövő zálogát". Szerinte január 21-én a magyar társadalom budapesti békemenete demonstrálta nem szűnő bizalmát a nemzeti érdekeket szolgáló kormány iránt.

"Nem szabad hagynunk, hogy az unió vezető szerveit félrevezessék a 2010-ben megbukott pártok hataloméhes képviselői és támogatóik, akik nemzetközi szinten, igaztalanul vádaskodnak a saját hazájuk ellen" - hangoztatta Csizmadia László.

A Fidesz üdvözli

A Fidesz üdvözli, hogy a miniszterelnök egyértelműen kiállt Magyarország nemzeti érdekei, az arányos adózás, a családok támogatása, a tisztességes munka megbecsülése és az elszámoltatás fontossága mellett.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, a kormányfő országértékelő beszédére reagálva, kiemelte: a miniszterelnök és kormánya mindenben számíthat a Fidesz támogatására.

Orbán Viktor közlése szerint a 2010 májusában elkezdett munkában mérföldkőhöz érkeztek, vállalkozásuk első szakasza lezárult.

Magyarország új alapokon áll, ez visszavonhatatlan tény - fogalmazott évértékelő beszédében a miniszterelnök. Rámutatott: az államadósságot sikerült csökkenteni, még ha a tisztánlátást zavarja is a forint árfolyamának ingadozása. Hozzátette ugyanakkor, az ország a magas államadósság miatt továbbra sem érezheti teljes biztonságban a függetlenségét.

A kormányfő a devizahitelek kedvezményes végtörlesztéséről szólva közölte: 160 ezer ember szabadult ki a devizaadósságból, a többiek terhe pedig a bankszövetséggel kötött megállapodás eredményeként válik elviselhetővé. A miniszterelnök azt mondta: aki azt hiszi, hogy a magasabb adókulcs a gazdagokat adóztatja, az aligha ismeri a magyar valóságot. A gazdagok ugyanis - érvelt - mindig megtalálják a módját, hogy kivonják magukat az adó alól, és azt valójában végül mindig a középosztállyal fizettetik meg. Ezért a középosztály védelme csak az arányos, egykulcsos adórendszerrel valósítható meg - közölte a kormányfő.

KDNP

Harrach Péter úgy fogalmazott: a miniszterelnök felrajzolta a jövőképet, amely az egyén számára a normális emberi életet, a társadalom számára a nyugodt és rendezett világot biztosítja, ahol érvényesülhet az egyén kreativítása, éppúgy mint a rászorulók védelme. Utóbbi különösen fontos a KDNP számára - tett hozzá.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: üdvözlik a konszolidációs időszak kezdetét. Mint mondta, elkerülhetetlennek tartották a régi rend lebontását kísérő konfrontációt.

"Elveink érvényesülése érdekében továbbra sem riadunk vissza a küzdelmektől, de nem tagadjuk, hogy a kereszténydemokraták politikai stílusának jobban megfelel az építés korszaka, a lehető legszélesebb nemzeti egység szolgála" - fogalmazott.

Orbán Viktor közlése szerint a 2010 májusában elkezdett munkában mérföldkőhöz érkeztek, vállalkozásuk első szakasza lezárult.

Magyarország új alapokon áll, ez visszavonhatatlan tény - fogalmazott keddi évértékelő beszédében a miniszterelnök. Rámutatott: az államadósságot sikerült csökkenteni, még ha a tisztánlátást zavarja is a forint árfolyamának ingadozása. Hozzátette ugyanakkor, az ország a magas államadósság miatt továbbra sem érezheti teljes biztonságban a függetlenségét.

A kormányfő a devizahitelek kedvezményes végtörlesztéséről szólva közölte: 160 ezer ember szabadult ki a devizaadósságból, a többiek terhe pedig a bankszövetséggel kötött megállapodás eredményeként válik elviselhetővé.

A miniszterelnök azt mondta: aki azt hiszi, hogy a magasabb adókulcs a gazdagokat adóztatja, az aligha ismeri a magyar valóságot. A gazdagok ugyanis - érvelt - mindig megtalálják a módját, hogy kivonják magukat az adó alól, és azt valójában végül mindig a középosztállyal fizettetik meg. Ezért a középosztály védelme csak az arányos, egykulcsos adórendszerrel valósítható meg - közölte a kormányfő.

LMP

Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor keddi beszéde nem évértékelő volt, hanem egy „hazugságbeszéd” - reagált a kormányfő szavaira Karácsony Gergely.

Az LMP frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a miniszterelnök nem fogadta meg felesége a tanácsát, hogy mondjon el mindent. Meglátása szerint a beszédből kimaradt a valóság „és ami benne maradt, az nem minden volt, hanem a semmi és azok a hazugságok, amelyek eddig is jellemezték az Orbán-kormány politikáját”.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor úgy beszélt, mintha az elmúlt másfél évben „nemhogy miniszterelnöke nem lett volna Magyarországnak, hanem mintha nem is élt volna ebben az országban”.

MSZP

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor "keszonbetegségben" szenved, évértékelőjében ugyanis nem Magyarországról beszélt, hiszen az abban elmondottaknak semmi köze a magyar valósághoz.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden, sajtótájékoztatón reagált a kormányfő országértékelő beszédére. Mesterházy Attila nevetségesnek nevezte, hogy a miniszterelnök azt a középosztályt jelölte meg legfőbb társadalmi bázisaként, amely a szegények mellett a leginkább megszenvedte kormánya gazdaság- és társadalompolitikai intézkedéseit. Mint mondta, mára a középosztályt a lecsúszás veszélye fenyegeti és napi megélhetési gondokkal is szembe kell néznie.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását