2024. március 29. - Auguszta

Párizs és London drónokat tervez

A kétoldalú katonai együttműködés keretében elképzelhető, hogy Nagy-Britannia és Franciaország közösen fejleszt ki új generációs pilóta nélküli repülőgépeket - mondta pénteken Párizsban a brit miniszterelnök.
2012. február 17. péntek 16:36 - HírExtra
David Cameron a francia elnökkel, Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón beszélt erről, de részletekkel nem szolgált.

Francia és brit sajtóértesülések szerint a két ország vezetője nem kötelező érvényű közös szándéknyilatkozatot írt alá a 2020-tól esedékes együttműködésről, amely megnyitja az utat az előzetes tanulmányok előkészítéséhez. A találkozóról kiadott közös francia-brit közlemény szerint Sarkozy és Cameron hosszú távú stratégiai megállapodást kötöttek a drónokról, valamint rakétákról, műholdas katonai kommunikációs eszközökről és nukleáris gyakorlatokról.

A két vezető határozottan elítélte a szíriai tüntetésekkel szembeni durva katonai fellépést. Egy nappal azután, hogy az ENSZ Közgyűlése megszavazott egy határozatot, amelyben elítélte a rezsim vérengzését, Cameron "borzalmasnak" és "mészárlásnak" minősítette a szíriai hadsereg fellépését. Ez pénteken kegyetlen támadást indított Homsz városánál a felkelők egyik központja ellen.

"Készek vagyunk többet tenni, de azt mondjuk mindazoknak, akik demokráciát akarnak Szíriában: szervezzék meg magukat, fogjanak össze és mondják meg nekünk, hogyan tudunk segíteni, és mi még jobban segíteni fogunk" - fogalmazott Sarkozy.

Cameron "sok sikert" kívánt a közelgő elnökválasztáshoz a francia elnöknek, akit "barátjának" nevezett, s támogatásáról is biztosította. Ugyanakkor jelezte: nem fog részt venni Sarkozy egyetlen nagygyűlésén sem, ellentétben Angela Merkel német kancellárral.

"Csodálom Sarkozy elnök bátorságát és vezetését. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat tett a hazájáért. A többiről már a francia népnek kell döntenie" - hangsúlyozta a brit kormányfő, külön kiemelve francia kollegája vezető szerepét a Kadhafi-rezsim elleni líbiai NATO-hadművelet kezdeményezésében. Arra a kérdésre, hogy a német kancellárhoz hasonlóan aktívan is fogja-e támogatni Sarkozyt a kampányban, Cameron azt válaszolta: "Nem vagyok abban biztos, hogy ha részt vennék a franciaországi kampányban, annak számszerűsíthető hatásai lennének a barátom számára".

Franciaországban április 22-én tartják a köztársaságielnök-választás első, május 6-án pedig a második fordulóját, amelynek nagy esélyese az államfő baloldali riválisa, Francois Hollande.

A találkozóról kiadott közlemény szerint a brit-francia csúcstalálkozón a nukleáris együttműködés területén több szerződés aláírására is sor került, s ezek lehetőséget teremtenek az állami tulajdonú Areva nukleáris óriáscég és a szintén állami EDF energiaóriás számára úgynevezett Európai Nyomottvizes Reaktorok (EPR) megépítésére Nagy-Britanniában. Londoni források azt közölték, hogy az EDF 600 millió eurós értékben egyéb szerződéseket is aláírt brit megbízásokra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását