2024. április 16. - Csongor

Már tojással dobálni sem éri meg

Januárban megállt a mezőgazdasági termelői árak növekedése, az agrártermékek termelőiár-szintje mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-t.
2012. március 13. kedd 09:58 - HírExtra
Számoljunk

A közlemény szerint a növényi termékek ára 6,2 százalékkal csökkent, az élő állatoké és az állati termékeké 15,3 százalékkal nőtt a 2011. januárihoz képest.

A gabonafélék ára az egy évvel ezelőtti 78,2 százalékos emelkedést követően 2012 első hónapjában 6,1 százalékkal alacsonyabb volt a 2011 januárjában mértnél. Ugyanakkor a búza és a kukorica ára nőtt a 2011. decemberihez viszonyítva: előbbi 51.200, utóbbi 48.000 forintba került tonnánként.

Az ipari növények termelői ára 10,7, ezen belül az olajnövényeké 10,4 százalékkal emelkedett a 2011. januárihoz képest.

A burgonya termelői ára januárban - a tavalyi jelentős emelkedés után - 54,5, a zöldségeké 15,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten.

A gyümölcsök árindexe januárban 10,8 százalékkal mérséklődött. Ebben az időszakban az alma értékesítése a meghatározó a termékcsoporton belül.

A vágóállatok termelői ára - az elmúlt évek stabil növekedési trendjét követve - 15,6 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH közleménye szerint kiugró, 28,3 százalékos az árnövekedés a vágósertéseknél, aminek az az oka, hogy a takarmányok ára nőtt, az import csökkent.

A vágóbaromfinál 9,9 százalékos az emelkedés, miközben a vágómarhánál 12,3 százalékos csökkenés történt. Ez utóbbi a külkereskedelem időszakos visszaesésével magyarázható a KSH szerint.

Az állati termékek ára 14,9, ezen belül a tejé 11,6, a tojásé 22,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ez utóbbi jelentős emelkedés a KSH szerint összefüggésbe hozható a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályozás életbe léptetésével.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását