2024. április 16. - Csongor

Kína az oligarcháknak kedvez?

Segíteni és engedélyezni kell a bankrendszeren kívüli hitelek pénzügyi rendszerbe való áramlását, támogatni kiterjedését és erősíteni felügyeletét - mondta szerdán Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök.
2012. március 15. csütörtök 12:13 - HírExtra
Túlélés záloga

Az említett hitelek, melyek túlnyomó részben kisvállalkozásoktól, tehetős magánszemélyektől és uzsorásoktól származnak, mára a likviditás biztosításának fontos eszközeivé váltak, a vidéki városokban tevékeny kis- és közepes vállalatok számára például sok esetben a túlélést jelentik.

A túlfűtött ingatlanpiac lehűtését szolgáló rendelkezések következtében ugyanis az elmúlt évek során jelentősen beszűkültek a hitelfelvételi lehetőségek, a gazdaság lassulása, az infláció és a képzett munkaerő hiánya pedig ezeket a cégeket sújtja leginkább.

A Fitch szerint is

A svájci UBS AG tavaly ősszel 2-4 ezer milliárd jüanre (72-144 ezer milliárd forint) tette az "asztal alatti" hitelek nagyságát, ami a tavalyi kínai bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát közelíti. A Fitch Ratings hitelminősítő szerint a felvett hitelek felét bankrendszeren kívüli kölcsönök teszik ki.

A hitelek legalizálására a kínai központi bank és a Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) a délkelet-kínai Vencsou (Wenzhou) városában próbajelleggel reformokat vezet be - mondta a kínai miniszterelnök. Vencsoura azért esett a választás, mert a város a nem hivatalos hitelezés egyik leginkább érintett terüle. A gyakran 90-120 százalékos kamatú hitelt visszafizetni nem tudó vállalkozók múlt év végén tömegesen "menekültek el" onnan, több tízmilliárd jüan adósságot hagyva maguk után.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását