2018. június 25. - Vilmos
Nem kizárt, hogy önmagát semmisítette meg a műholdat hordozó, nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta, amely röviddel az indítás után a tengerbe zuhant pénteken - vélekedik egy japán rakétafejlesztő szakember.
2012. április 13. péntek 10:39 - HírExtra
Bukta

Jaszaka Tecuo az NHK japán tévének nyilatkozva elmondta, hogy a rakéta az indítás után alig egy perccel esett a tengerbe, ami arról tanúskodik, hogy már az első fokozattal gondok voltak.

"Emiatt robbanás történt, s a rakéta elkezdett letérni a kijelölt pályáról, ezért nem kizárt, hogy az észak-koreai szakemberek maguk adtak parancsot a rakéta megsemmisítésére" - idézte az Interfax hírügynökség a szakértőt.

Azért megcsinálták

A nemzetközi tiltakozás ellenére Észak-Korea helyi idő szerint péntek reggel felbocsátotta nagy hatótávolságú Unha-3 típusú rakétáját, amely állítólag egy műholdat állított volna Föld körüli pályára. Dél-koreai és nyugati szakértők szerint Phenjan valójában legújabb, nagy hatótávolságú rakétáját akarta kipróbálni.

Négy órával a start után Phenjan beismerte, hogy kudarcot vallott. Ez volt Észak-Korea harmadik sikertelen kísérlete műhold Föld körüli pályára állítására, az előző két kísérletet 1998-ban és 2006-ban hajtotta végre.

Peking reakciója

Peking reméli, hogy a felek nem tesznek semmi olyat, amivel megsértenék a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását - közölte Liu Vej-min (Liu Weimin) külügyi szóvivő kétsoros közleményében a kínai külügyminisztérium honlapján.

A China Daily című angol nyelvű napilap internetes oldalán fényképet közöl az észak-koreai irányító központról azzal a képaláírással, hogy a Dongcsang-ri űrközpontból helyi idő szerint 7 óra 39 perckor indították útjára a rakétát, amely röviddel azután darabokra tört és a tengerbe hullott.

A hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA - a szöuli, a tokiói és a washingtoni megerősítést követően - röviden közölte a kudarc tényét és azt, hogy tudósok, valamint műszaki szakemberek kutatják az okokat.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását