2024. április 19. - Emma

Budapestre jön a legendás Mission!

Nem nyugszik a darkwave szubkultúra legszínesebb zenekara, a brit Mission.
2012. május 16. szerda 10:11 - HírExtra
A Wayne Hussey vezette együttes 2008-ban már egyszer elbúcsúzott a közönségtől, ám a megalakulásuk 25. évfordulóján tartott londoni koncert olyan jól sikerült 2011-ben, hogy végül ismét nyakukba vették a világot.

Budapestre is ellátogatnak: június 6-án az A38 Hajón hallgathatjuk meg az összes jól ismert és szeretett slágert, méghozzá három eredeti tag: Hussey, Craig Adams és Simon Hinkler előadásában, a hazai Amber Smith felvezetése után.

A dark amoroso

Bár 2008-ban búcsúturnén járt Budapesten a The Mission, az A38 Hajón megtartott koncerten koránt sem volt gyászos a hangulat. Az 1985-ben alapított együttes ugyan mindig is a Sisters Of Mercy, a Fields of the Nephilim és más gothic rock zenekarok által meghatározott körbe tartozott, de a komor és borongós hangulat mellett zenéjük valahogy emészthetőbb, befogadhatóbb és jó értelemben slágeresebb volt a műfaj „keményvonalas” képviselőihez képest. Talán ennek is köszönhető, hogy néhány év alatt tömegek kedvence váltak. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sodró hangulatú, időnként túlfűtötten erotikus, romantikus dalok a ’80-as évek végére afféle dark amorózóvá avatták az együttes frontemberét, Wayne Hussey-t.

Az átütő kezdeti sikerek után a ’90-es évek az útkeresés jegyében telt, és néhány kevésbé sikeres lemez megviselte a Missiont. Az akkoriban egyébként elég viharos életvitelt folytató tagok egymástól való eltávolodása miatt lassú agóniába süllyedt, sőt többször végleg elmúlni látszó zenekart végül a 2001-es Aura album töltötte meg újra energiával.

Van még bennük

Az azóta kiadott God Is A Bullet lemez, és a 2000-es évek hazai koncertjei egyaránt megmutatták: vannak még bennük tartalékok. Wayne azonban – talán éppen a korábbi tapasztalatokból okulva – igyekezett nem erőltetni a közös munkát, s talán ennek is köszönhető, hogy 2008-ban úgy érezte: ideje ismét hibernálni a Missiont – a búcsúturné után pedig inkább saját személyes ambícióira, vagy éppen eddig nem kiadott Mission dalok összegyűjtésére koncentrált (utóbbiak Dum Dum Bullet címen jelentek meg 2010-ben).

Wayne az elmúlt években készített egy remek visszajelzésekkel bíró szólólemezt (Bare címen), melynek kapcsán Budapestre is többször ellátogatott. A nagyzenekari szünet azonban nem tartott sokáig, ugyanis a 25 éves kerek évforduló arra sarkallta az alapító tagokat, hogy közösen élesszék fel a Missiont néhány koncert erejéig, előadva a zenekar legnagyobb slágereit.

Az őstagok „hazatérésével” megerősített produkció pedig akkora sikert aratott Nagy Britanniában, hogy „Mission XXV” címen új turnét indítottak, mely Dél-Amerika után június 6-án Budapestet is érinti. Ezen az estén az A38 Hajón énekelhetjük el újra Wayne és egy pohár vörösbor társaságában a legjobb Mission dalokat: Wasteland, Beyond The Pale, Severina, Deliverance, Tower Of Strength, Serpent's Kiss, Garden Of Delight, Like A Child Again..

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását