2024. április 18. - Andrea, Ilma

Világsztárok a VOLT-on

Világsztárok, köztük a Faith No More és az Iggy & the Stooges, valamint több mint 200 magyar zenekar és dj lép színpadra a 20. soproni VOLT Fesztiválon június 27. és 30. között. Az idei rendezvényen lesz nulladik nap, képzőművészeti programok és borfesztivál is.
2012. június 4. hétfő 13:55 - HírExtra
"Úgy érezzük, a jubileumi program méltó az elmúlt 19 évhez. Idén három magyar előadó is exkluzív koncertet ad a VOLT-on: a már korábban bejelentett Ákos és Yonderboi mellett a hosszú idő után újra összeálló underground csapat, a Sexepil is színpadra lép Sopronban" - mondta a két alapító főszervező, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Ákos felidézte, hogy először 2005-ben lépett fel a VOLT-on és azóta rendszeresen visszatér.
"Húsz éve nem léptem fel trióban, és azóta nem játszottam kifejezetten elektronikus alapú zenét sem. Néhány nappal korábban Londonban már volt egy ízelítő koncert, június 29-én 22 órakor a VOLT Fesztivál nagyszínpadán pedig új műsorom magyarországi bemutatója lesz. Sok múltbéli dalt szedtünk elő, még a Bonanza Banzai előtti időkből is lesznek zenei motívumok" - mondta az énekes.

Yonderboi is

A Nyugat-Európában is népszerű elektronikus zenész, Yonderboi (Fogarasi László) Ákoshoz hasonlóan csak a VOLT-on, majd a júliusi Balaton Soundon és az augusztusi Sziget fesztiválon lesz látható és hallható idén nyáron Magyarországon.

"Inkább live act, mint koncert lesz a soproni műsorom. Egyedül leszek a színpadon, az elhangzó dalok felölelik mindhárom eddigi albumomat, a számok nagy részét áthangszereltem. Vetítés is lesz" - fejtette ki a ritkán fellépő Yonderboi. Az MTI kérdésére hozzátette: a vokálos részek is bejátszásról fognak menni a koncertjén.

A nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil (pontosabban a zenekar magyarul előadó változata) június 7-én az A38 hajón tér vissza több mint két évtized után, ezután padig a VOLT-on is lesz Sexepil-koncert.

"El fogjuk játszani az akkori felállásban felvett egyetlen stúdiólemezünket, az Egyesült álmokat, valamint még néhány számot a régiek közül" - mondta Hegyi Zoltán énekes-szövegíró, aki a soproni fesztivál indulásakor, 1993-ban a VOLT névadója, a VOLT Magazin társfőszerkesztője volt. (A Sexepil 1989-től 2007-ig Mick Ness holland énekessel működött.)

Skrillex és a Faith No More


Az idei VOLT Fesztiválon mások mellett fellép a Faith No More, Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy & The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül a már említettek mellett például a Quimby, a Tankcsapda, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground.

A VOLT-ra idén egy 8 méter magas magenta csúszdán lecsúszva is be lehet jutni a főtámogató Telekom jóvoltából. A telekommunikációs cég egy Fesztivátor nevű külön alkalmazással is készül a VOLT-ra: az applikációval a fesztiválozók fényképeket és videókat készíthetnek, oszthatnak meg, és ezzel tartózkodási helyük is beazonosítható lesz.

Idén egy nappal tovább tart, ötnapos lesz a VOLT: a június 26-i nulladik napon We love VOLT címmel monstre koncertfolyamot tartanak a hazai könnyűzenei élmezőny közreműködésével. Húsz zenekar és tucatnyi dj lép fel legnépszerűbb dalaival és szettjeivel.

Nulladik nappal kezd


A nulladik napon már 14 órakor kinyitja kapuit a 20. VOLT: a Telekom Nagyszínpadon 19 órától éjfélig a fesztivál eddigi történetének fontos hazai szereplői lépnek fel három-négy dallal, legnagyobb slágereikkel, köztük az Anima Sound System, a Bëlga, a Belmondo, az Európa Kiadó, Müller Péter Sziámi, a Kerekes Band, Lovasi András, a Moby Dick, a Neoton Família, a Pál Utcai Fiúk és a Quimby. A fesztivál másik nagyszínpadán eközben Magyar Dj Allstars néven a legnépszerűbb magyar dj-k és live actek váltják egymást.

A VOLT-on ismét megrendezik a Heti Válasz Borfesztivált: húsz borászat mutatkozik be a soproni régióból, mellettük kistermelők ételeket kínálnak. A borfesztivál keretében lesznek gyerekprogramok - fellép például Szalóki Ági és az Alma együttes -, valamint dzsessz Harcsa Veronikával, Kozma Orsival, Váczi Eszterrel, a Balázs Elemér Grouppal.

VIVA - VOICE néven lesz tehetségkutató is: a több mint száz jelentkezőből a döntőbe jutott 12 tehetség fel is lép a Smile Zenekar kíséretében a VIVA Teraszon; a legjobbat a közönség választja ki közülük sms-szavazatokkal.

A képzőművészeti programok részeként több neves művész, köztük ef Zámbó István és Wahorn András vezetésével alkotócsoportok fognak 1 méter magas és 1 méter széles virágformájú fa installációkat készíteni. Az idei VOLT-on életmű-kiállítással emlékeznek a nemrég elhunyt Bernáthy Sándorról: a tárlaton elsősorban a művész zenei témájú művei, plakátjai, festményei, videói lesznek láthatók. Lesz a fesztiválon sajátos napi irodalmi-zenei performansz is Baksa-Soós Attila vezetésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását