2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ínyenc lesz a zenei kínálat a Budavári Borfesztiválon

Világzene, népzene, néptánc, bordal, rock ’n’ roll, harmonika, blues, jazz. A kínálat sokszínű, az élmény felejthetetlen lesz a Borfesztivál színpadánál mind az öt nap.
2012. augusztus 31. péntek 08:37 - HírExtra
 A vidám arcoknak, tapsoló kezeknek, ritmust doboló lábaknak és a táncoló zenerajongóknak köszönhetően estére az is átveszi a ritmust, aki még nem oldódott fel kellőképp a finom borok kavalkádjától. Ínyenc lesz az idei kínálat.

Első nap színpadra lép a Vivat Bacchus Énekegyüttes, akinek bordalait soha nem lehet megunni. Azután következik a Csík Zenekar, mai zenei világunk rendkívül érdekes és sokszínű szereplője. Ferenczi György és a Rackajam, a magyar zenei élet üde színfoltja, hiszen akusztikus hangszereiken adják elő a blues muzsikát illetve saját hangszerelésű dalaikat.

Csütörtökön a Cimbaliband kezdi a műsort. Zenéjükben a modern keleti életérzés természetes formában keveredik a népzenével. Aki eljön az ezt követő Besh O Drom koncertjére, annak páratlan élményben lesz része (nemcsak ritmikai értelemben), hiszen ugyanazon a szilaj lovon vágtázhatja végig a kárpát-medencét és a balkánt. Az estét a már megszokott, felejthetetlen hangulatú Ghymes koncertje zárja.

Elementaritás

Pénteken izgalmas világzenei napnak nézhetünk elébe: az Etnofon Zenei Társulás zenéjében egy elementáris, ősibb lét üzenetei sejlenek fel úgy, hogy közben a modern ember bonyolultabb élmény- és érzelemvilágát is hűen tükrözik. Ezt követően a Mókus és a Fabula Rasa kortárs folk stílusú eklektikus zenei élménnyel ajándékozza meg a borozgatókat. Ezt követően a Kerekes Band glicerinmentes sziklaszilárd rock ’n’ roll-ját hallgathatjuk, valódi „stadion-folk” hangulattal, torzított furulyával, reszelő brácsával és rock-kobozzal. Aznap végül Orosz Zoltán a délszláv zene legszebb dallamaival kápráztat el mindenkit.

A szombat már hagyományosan a Népzene és Néptánc Gála napja. Egy jazz-es felütéssel indul a nap, ahol az European Jazz Orchestra 17 nemzetének 19 tagja szólaltat meg számos hangszert, most először Magyarországon. A nap fénypontja a Szüreti felvonulás. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó, néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják. A felvonulók a Borfesztivál színpadához érve átadják a főszerepet a néptáncosoknak. A hét néptáncegyüttes műsorát a jól ismert Kutyakölykök teszik feledhetetlenné, a napot Pál István Szalonna és bandája zárja.

Magyar Jazz Nap

A Borfesztivál gazdag kulturális kínálatában igazi újdonság, hogy a zárónapon a Magyar Jazz Szövetséggel közösen kerül megrendezésre a IV. Magyar Jazz Napja. Elsőként színpadra lépnek MoNaMo és Vendégei. Saját dalaikat játsszák, zenéjükre minden jellemző, amit szeretnek és tanultak – néha folkos, néha klasszikus hangzású, esetleg egyszerre mindkettő. Ezt követően a Budapest Bossanova Quintet, a brazil zene autentikus hazai képviselője eredeti hangvétellel, portugálul szólaltatja meg a bossanovák és szambák világát. A Basszusgitár Ünnep keretében Jaco Pastoriusra emlékezünk. Magyar basszusgitár virtuózok adóznak Jaco emlékének, felidézve az elektromos basszus fenoménjának remekműveit. Az idei Budavári Borfesztivál záróműsorában a Ricardo Salsa Club, az ország legnagyobb és egyben legjobb, 12 fős salsa és latin jazz-zenekara szórakoztatja a közönséget ütősökkel, fúvósokkal énekesekkel.

Mindezt a Hangoló, Borfesztivál világzenei koncertje előzi meg szeptember 7-én, a MOM Kulturális Központban. Az egyedülálló Hungarian HeartBeats program azt a zenei és kulturális sokszínűséget mutatja be, amely hazánkban a táncház-mozgalom hagyományaiból indulva virágzik. Ez a kivételes produkció 2011-ben, Koppenhágában, a WOMEX Világzenei Kiállításon hatalmas nemzetközi sikert aratott. A műsorban központi szerepet kap a cimbalom, mely tradicionális roma dallamokat és hagyományos parasztzenét kelt életre. Ellenpontként aszimmetrikus ritmusú, sodró délszláv muzsika és izgalmas elektromos gitár-furulya duó kápráztatja el a nézőket.

Augusztus 29-én egy szokatlan stílusú, szűk körű, elegáns sajtótájékoztatót tartottak a Budavári Borfesztivál szervezői. Az idei rendezvény legfontosabb szereplői személyes hangvételben mutatkoztak be, miután a sajtó képviselőinek kérdéseit fogadták.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását