2017. november 22. - Cecília

Kiléphet-e szerepéből a bíró?

A Siófoki Városi Bíróság bírája a Somogy megyei Kerekiben felállított Horthy szobrot vörös festékkel leöntő és azt közhírré tevő Dániel Péter ügyében az elmarasztaló ítélet (amúgy rongálás) indokolásába belefoglalta, hogy "vádlottnak a szoborállítás elleni tiltakozása a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt, magatartásával azonban a szabad véleménynyilvánítás határait túllépte".
2012. szeptember 29. szombat 16:09 - HírExtra
Ezen laikus szem is megakad, mert ebben valami tényleg nem szokványos. Mielőtt azonban feltennénk a kérdést, hogy kiléphet-e egy bíró a szerepéből és politikai magánvélemény szerű kijelentést fogalmazzon meg ítéletében, nézzük meg, hogy a bíró kilépett-e a szerepéből.

Valószínűleg ezt fegyelmi ügyben fogják, a jog szerint megítélni, de ettől függetlenül én egy ilyen mondatot nem látok megengedhetőnek akkor sem, ha a bíró ezzel nem sértette meg hivatásának írott szabályait.Kilépett a szerepéből.

És megengedhető-e ez? Ennek a kérdésnek persze csakis annyiban lehet relevanciája, ha olyat mond ezzel, ami a fülemnek kedves, ami egyezik a mi magánvéleményünkkel is. De ez csak a látszat, mert valójába nem lehet ebben az esetben sem. Demokrataként, a jogállamiság híveként és a Fidesz rezsimet majd minden áron leváltandónak tartó polgárként sem gondolhatja senki úgy, hogy az "ügy" érdekében ez is megengedhető. Ha történetesen egyet is ért magával a tettel vagy valami oknál fogva szimpatikus neki Dániel Péter, esetleg amiket művel...

Mert ezzel mi mondunk le mindazon értékekről, amit hétmérföldes léptekkel éppen most akarnak elvenni tőlünk és mi magunk is belesüllyedünk a sárba. Hát idáig jutottunk, hogy ilyen kétségbeesett tiltakozási módokra érzik kényszerítve magukat a jog azon szolgái, akiknek nem tetszik ami ma történik Magyarországon.
Forrás: alloviz.blog.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Tempohirek
2012. október 1. 11:16
Szobrot a bírónak?

A bíróság hivatalból tudja a jogot. De melyik bíróság, melyik jogot?
Ott kezdeném, hogy olvasói levelet készültem írni a HVG augusztus 11.-i száma 73. oldalán (vélemény) A bíró és a korrupció cikk kapcsán. (a cikk szerző
je Hoós Tibor bíró) Az alábbiak elolvasása után ki-ki mag döntse el, hogy mi jár a bíróknak.

De mégis ott kezdem - a bíró és a korrupció témára/tényére később térek ki -, hogy feltűnően gyorsan születtek ítéletek a bírók perében, ugyanis ezen bírók előtt folyó eljárások esetenként 10 éven túl is elhúzódnak, és a nemzeti vagyon illetve az állampolgár érdekében folyó perben soha tolvajokat marasztaló ítélet vagy a sértett kiszolgáltatott állampolgár javára kedvező ítélet nem született részükről.

Nem túl régen történt, mégis mintha a feledés homályába merült volna már, hogy dr. Ravasz László bíró tényfeltáró nyilatkozataiban bemutatta a kommunista népbíróság, azaz állampárt bíróságának törvénysértő, korrupt, koncepcionális, bűnszervezetben elkövetett maffia típusú működését. Nem egyedül tette meg ezt a szegedi bírótársain túlmenően Bódis Éva, a Fővárosi Bíróság bírája is ekként nyilatkozott.

Az egyszerű, megvezetett állampolgárok megtévesztése olyan mértékű, hogy saját, lassan már reménytelen sorsa helyett az elbocsájtott bírók és az áthelyezett rendőrök sorsáért aggódik. Nem tűnik fel senkinek, hogy micsoda jogosulatlan gazdasági előnyhöz jut az a kommunista 62 év feletti személy - mert ha nem lenne kommunista, nem lehetne bíró - aki egy átlag magyar állampolgárhoz képest százezrekkel többet visz haza 70 éves koráig, mint az a 62 éves polgártársa, aki lehet, hogy 10 éve már előnyugdíjas vagy szociális segélyen tengődő illetve ellátatlan, esetleg már hajléktalan. Nehogy valaki azt higgye, hogy ezek a 62 év feletti vagy akár alatti bírók bele szakadnának a munkába. Következmények nélkül marad az is, ha soha nem ér egy-egy ügynek a végére.

Ezek a személyek a társadalmi hierarchiában igen magasan helyezkednek el, és még ruhapénzt is kapnak, pedig még a nadrágjuk ülepe sem fényesedik ki, azt is megvédi a talár. Ezeknek a bíróknak nem társadalmi megbecsülés jár, hanem nálunk életfogytiglani, Kínában és az USA-ban kivégzés. 30 éves regnálásuk alatt a magyar hatalmi elit 250 milliárd dollárt utalt ki offshore számlákra, a nemzeti vagyon és a tíz-millió magyar állampolgár terhére/vesztére, mert nem csak a rendőrök és az ügyészek, hanem a bírák szemlehunyására - sajnos nem őrökre - is szükség volt ahhoz, hogy ezt következmények nélkül megtehessék.

Rátérve a Hoós Tibor A bíró és a korrupció című írására, felháborítónak tartom, hogy el akarja sütni, hogy csak a felszámoló bíró korrupt, és annak sem mindegyike. (Nincs szükség bírák beismerő vallomására az ügyben, mivel Hoós úr is kiválóan tudta, hogy inflagranti tettenérés történt. Több száz oldal NBH-s lehallgatási jegyzőkönyv (KNYFÜ Nyom. 396/2003, SZNYÜ Nyom. 1/2010) bizonyítja, hogy a kecskeméti dr. Varga Miklós felszámolási bírót, a Bács-Kiskun Megyei bíróság elnökhelyettesét szarrá vesztegették a felszámolók, mely a mai napig következmények nélkül maradt, idáig megúszta a disznó.) Ugyanis a felszámolási eljárások tipikus velejárója, hogy a felek beperlik és feljelentik egymást, és nagy számban indulnak büntető és polgári peres eljárások (a korrupt felszámolók is taktikából számtalan aktív, passzív pert indítanak, hogy el tudják húzni a felszámolási eljárásokat, mert per esetén nem kell betartaniuk az 1 illetve a 2 éves befejezési határidőt).

Ezen eljárások szinte kivétel nélkül a nagy számuk ellenére is mindig, az adós illetve a hitelező marasztalásával zárulnak. A felszámolók és a tőlük a felszámolási eszközvagyont megvásárló Csányik és más oligarchák ezekből a perekből érdekes módon mindig győztesként kerülnek ki. Egyik kommunista bíró sem talált semmi kivetnivalót abban, hogy a fenti ügyszámmal érintett menekülési értéken 922 millió forintot érő felszámolási vagyontömeget a jelenlegi belügyminiszter 80 millió forintért vehette meg úgy, hogy a másik cége ebből még 30 millió forintot őrzés-védelmi célra vissza is kapott.

A fentiekből pedig az következik, hogy vagy a felszámolási bíró osztja meg a vesztegetési pénzét a polgári és büntető szakos bírótársaival, vagy őket is közvetlenül fizeti le a Magyari féle szecus horda. Úgy ám kedves Hoós úr, a tisztességes bíró olyan ritka lehet, mint a fehér holló, de sajnos mint a példa mutatja, a fehér holló sem vájja ki a fekete holló szemét, mert a bíró is egy szemét. Azért minden bíró szemét, mert biztosan minden bíró olvas újságot vagy hallgat rádiót, esetleg néz tévét, de ha azt sem akkor a bírósági folyosói pletykákból tudja, hogy szinte rajta kívül minden bíró korrupt, mint az „állat”, és bűnösök között cinkos, aki néma.

Borbély József (a szerző nem bíró, kormányzó és a közélet tisztaságáért is küzdő Tiszta Energiával Magyarországért Párt elnöke, és azért ő a kormányzó, mert ő érte tetten a hordát, szerezte meg a bizonyítékokat, melyek mennyisége elérte a kritikus tömeget, ezáltal a rendszer és a kommunizmus megbukott, a Szent Korona akarata érvényesül)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását