2024. március 29. - Auguszta
A szükségesnél nagyobb mértékűnek nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett 367 milliárdos jövő évi költségvetési kiigazítási csomagot, amely véleményük szerint tovább ronthatja a növekedési kilátásokat és emelheti az inflációt. A bejelentésre a forint és a részvényárfolyamok is gyengültek.
2012. október 18. csütörtök 06:24 - HírExtra
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője túlzottnak nevezte a kiigazítás mértékét. Úgy vélte: az októberben bejelentett egyenlegjavító program mellett ugyan volt kockázata a 2,7 százalékos államháztartási hiány elérésének - az Erste 3,2-3,3 százalékos deficittel számolt -, de a 367 milliárdos kiigazítás túlzónak nevezhető, viszont ha az Európai Bizottság által prognosztizált 3,7-3,9 százalékos mértéket vesszük figyelembe, megfelelő a 3 százalék alatti hiány eléréséhez.

A most bejelentett hét lépés az elemző szerint tovább rontja a növekedési kilátásokat, és ebből a szempontból különösen a bankadó megfelezésének elhalasztását és a tranzakciós illeték kétszeresére emelését nevezte fájdalmasnak. Ezekkel ugyanis fennmarad a szektor terhelése 2013-ban is, ami kedvezőtlenül hat a banki hitelezési aktivitásra, a beruházásokra, a növekedésre - mondta.

Bár láthatóan a legújabb intézkedések a vállalatokat sújtják, Nyeste Orsolya szerint nem kétséges , hogy a terhek egy részét a vállalkozások a fogyasztókra hárítják, ami tovább távolítja a várható inflációt a 3 százalékos céltól. Mindezek alapján érthetőnek nevezte a negatív piaci reakciókat: a forint és a részvények gyengülését.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI kérdésére elmondta: az Európai Unióval ellentétben - amely szerint a kormány felülbecsülte nemrég bejelentett csomagjának hatását - ő úgy ítéli meg, hogy a most, illetve a korábban a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett csomaggal akár 2 százalékra is csökkenhet a jövő évi hiány.

A szakértő nem látja veszélyben az adóhatékonyság javulását, mivel évente mintegy 2.000 milliárd forintra becsülhető az adóelkerülés és adócsalás, így ha ennek csak egy részét is sikerül kifehéríteni, annak már jelentkezik a kedvező hatása. Hozzáfűzte ennek kapcsán, hogy - bár hatása nehezen megbecsülhető, de - indokolt az a döntés, amely szerint a pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között online kapcsolatot alakítanak ki a kiskereskedelemben.

Annak kapcsán, hogy nem felezik meg a bankadót jövőre, Suppan Gergely elmondta: ezzel nehezebben köthető megállapodás a Nemzetközi Valutalappal (IMF), amely korábban a bankadó kivezetését kérte.

Hozzáfűzte ugyanakkor: a nemzetközi környezet jelentős javulása miatt jelenleg "nincs égető szükség" egy IMF-megállapodásra.

Suppan Gergely kiemelte: a bejelentett intézkedésekkel jövőre könnyen elérhető a 2 százalékos költségvetési hiány is, ennek eredményeképpen pedig az is elképzelhető, hogy a nagyobb költségvetési mozgástér miatt nem kell halasztani a pedagógusok béremelését, vagy a kormány "kiegyezik" a bankokkal az adóról. Nyeste Orsolyához hasonlóan ő is úgy vélekedett, hogy a most bejelentett program visszafogja a gazdaság és a beruházások növekedését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását