2024. március 29. - Auguszta

Vívás az első

Az ünnepek után nem sokat pihenhettek a legjobb hazai öttusázók, január 3-án ugyanis már a tatai edzőtábor pástjain volt "jelenésük".
2013. január 8. kedd 11:31 - HírExtra
"Az őszi idénykezdet után már jó néhány napot eltöltöttünk Tatán, emellett lovas- és vívóversenyeken, illetve a hagyományoknak megfelelően a vívók decemberi országos bajnokságán is elindultak versenyzőink. Az új esztendőt is Tatán kezdtük, a vívóválogatott tagjaival kétnapos közös edzőtáborozáson vettek részt legjobbjaink" - adott helyzetelemzést a hazai sportági szövetség honlapjának Pálvölgyi Miklós.

A szövetségi kapitány kitért arra, hogy Kovács Sarolta és Kasza Róbert térdsérülés, illetve operáció miatt az ősszel nem tudta a társakkal együtt elkezdeni a felkészülést, ám azóta felépültek, csatlakoztak a többiekhez, s most már ők is teljes értékű edzéseket végeznek.

A szakvezető a február elején esedékes budapesti idénynyitó fedettpályás versenyig terjedő időszakot érintve elmondta: ezúttal nem Barcelonában készülnek, mint ahogy azt éveken át tették, hanem itthon maradnak, január 14-étől két hetet töltenek a tatai edzőtáborban.

"Február első hétvégéjén rendezzük meg a fedett versenyt, majd öt fiú és három lány, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Demeter Bence, Demeter Gergely, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia kéthetes amerikai edzőtáborozásra utazik, melynek végén Palm Springsben Demeter Gergely kivételével valamennyien rajthoz állnak a Világkupa-sorozat első állomásán - mondta Pálvölgyi Miklós.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását