2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Meglepetés a koncerten

Haydn G-dúr, Meglepetés alcímű szimfóniája nyitja meg a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ) Haydn-Mozart Plusz elnevezésű minisorozatát, amelynek első koncertjeit a Budapesti Olasz Kultúrintézetben csütörtökön, pénteken és szombaton az együttes első vendégkarmestere, Takács-Nagy Gábor vezényli.
2013. január 30. szerda 16:33 - HírExtra
"Mint a 94-es sorszámból is kiderül: viszonylag késői műről van szó, a londoni szimfóniák sorában második, G-dúr szimfónia angol nyelvterületen Meglepetés alcímmel ismert. Egy brit fuvolista nevezte el így még Haydn életében és a zeneszerző megköszönte, elfogadta" - mondta el az MTI-nek Takács-Nagy Gábor.

Hozzátette: német nyelvterületen Üstdob szimfóniának is hívják, mert a második tétel elején hirtelen felcsattan az üstdob.

"A zeneszerző alkotói +csínytevéseivel+ kapcsolatban arról beszéltem a próbán muzsikus barátaimnak, hogy Haydn azt írta, amikor már nagyon idős volt és nem komponált: +egész életemnek az volt a mozgatórugója, hogy embertársaimnak a kedélyét megemeljem+. A darab kisugárzása páratlanul pozitív" - idézte fel a karmester.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Haydn londoni tartózkodása idején egyfajta versengés alakult ki közte és az ugyancsak ott koncertező Ignaz Pleyel között. Haydn célja az volt - mint egy levelében meg is fogalmazta -, hogy szórakoztassa és meglepje a közönséget.

A műsoron szereplő darabok közül Takács-Nagy Gábor választotta a Meglepetést és Schumann I. (Tavaszi) szimfóniáját. Mendelssohn f-moll koncertdarabja klarinétra, basszetkürtre és zenekarra, valamint César Franck Szimfonikus változatok című, formailag nem hagyományos zongoraversenye elsősorban azért került a programba, mert a szólisták - Ács Ákos és Pápai Ákos klarinétművész, valamint a zongoraművész Báll Dávid -, megnyerték a Budapesti Fesztiválzenekar Végh Sándorról elnevezett háziversenyét.

A Haydn-Mozart Plusz sorozat második három hangversenyét áprilisban rendezik, szintén a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Takács-Nagy Gábor júniusban a Művészetek Palotájában vezényli a BFZ három nagyzenekari koncertjét, ezen Csajkovszkij első zongoraversenye és Bruckner negyedik szimfóniája szólal meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását