2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jó lesz a tejév

A tavalyi ellentmondásos év után az idén kiegyensúlyozottabb helyzetet vár a tejpiacon a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
2013. február 5. kedd 14:57 - HírExtra
A tejágazatot rendkívül nehéz helyzetbe hozta tavaly nyárra, hogy a nyerstej felvásárlási árai nem követték a költségek emelkedését, ugyanakkor a piacot elárasztották az olcsó import tejtermékek - mondta a terméktanács társelnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Mélykuti Tibor közölte: a szakmaközi szervezet koordinálásával, a tisztességtelen forgalmazói magatartás és a diszkriminatív árképzés tilalmáról szóló új szabályozás életbe lépése, a Vidékfejlesztési Minisztérium közreműködése, illetve a tejpiaci szereplők együttműködése eredményeként őszre mérséklődött a szélsőséges piaci ingadozás. A múlt év második fele óta bővülő kereslet tapasztalható a hazai tejtermékek iránt.

Egyebek mellett kitért arra is: a nagy tejtermelő országok arra készülnek, hogy az uniós tejkvóta-rendszer 2015-ös megszűnése után még többet termelnek majd. Olyan hazai intézkedésekre van szükség, amelyek megalapozzák a magyar tejágazat, a termelők és a feldolgozók fejlődését - mondta.

Lukács László, a terméktanács ügyvezető igazgatója kiemelte: három másik terméktanáccsal közösen javaslatot dolgoztak ki az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentéséről. A kormányzati tárgyalások még nem fejeződtek be, de a terméktanács információi szerint az áfacsökkentéssel kapcsolatban a szükséges politikai döntés megszületett - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A tej terméktanács ugyanakkor a fordított áfa alkalmazását a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban - különösen a tejágazatban - nem tartja jó megoldásnak, álláspontjuk szerint ez nem alternatívája az alapvető élelmiszerek jelentős mértékű áfacsökkentésének.

Az ágazat működőképességének fenntartása érdekében tavaly a szervezet elsőként kötött stratégiai megállapodást a vidékfejlesztési tárcával. A tervek szerint idén májusra a terméktanács elkészíti a tejágazat fejlesztésére vonatkozó koncepcióját, a 2014-2020-as költségvetési időszakra vonatkozó javaslatait - közölte Lukács László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását