2024. március 29. - Auguszta

Természettudományos öröm

Korszerű, az emelt szintű érettségire felkészítő természettudományos laboratóriumot és központot adtak át szerdán a XII. kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban.
2014. február 12. szerda 17:55 - HírExtra
Az átadáson Patkó Lajos igazgató arról számolt be, hogy az intézményben több partnerrel együtt öt évvel ezelőtt tudták újraindítani a reál tagozatot, a felső tagozatosokkal pedig az Öveges pályázat segítségével tudják megismertetni a természettudományokat. Őket a modern laborral emelt szintű érettségire is fel tudják készíteni, az iskola pedig 12 partneriskola diákjait is fogadja.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke jelezte: a központ 47 hasonló programban vesz részt, többnyire az önkormányzatokkal közösen, ami jól mutatja a kettős gondoskodást az új fenntartói rendszerben. A hálózatos tanulásra utalva megjegyezte: a fejlesztéseknek kettős céljuk van, egyrészt az, hogy a diákok élményhez jussanak, megerősödjön az élménypedagógia, másrészt pedig a pedagógusok módszertanilag fejlődni tudjanak, egymástól tanulhassanak.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója fontos hiányt vett észre, amikor a reál profilt kezdte erősíteni az erős nyelvi és humán gimnáziumok között. Elmondta, hogy az Öveges pályázaton 280 millió forintot fordítanak az eszközökre, a pedagógusok képzésére, a partneriskolák szállítására és az emelt szintű érettségi felkészítésre.

Szólt arról, hogy a természettudományi képzéseknél évtizedekkel ezelőtt kezdődött a probléma, egyre csökkentek a felvételi pontszámok és a jelentkezők, 3-4 éve pedig olyan riasztó adatok voltak, hogy országosan mindössze 2-4 jelentkező volt kémia és fizika szakokra. A polgármester - aki az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke - megjegyezte: ma már 40-50-en jelentkeznek, de még ma is rengeteg a vita arról, lehet-e egységesebb természettudományi képzést kialakítani, megtartani vagy megújítani a régit. Pokorni Zoltán álláspontja szerint kevesebbet, de sokkal alaposabban kellene oktatni ezeket a tárgyakat, látványos kísérletekkel, szemléltetéssel, egyszerű kérdésekkel lehet kedvet csinálni a gyerekeknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását