2024. április 20. - Tivadar

Lassan jön ki a gödörből az építőipar

Az idén tovább folytatódik az építőipar növekedése, elsősorban az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházások miatt, de a lakásépítések növekedése még várat magára az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Az ágazatban az idén 10 százalék körüli növekedést várnak.
2014. február 13. csütörtök 14:33 - HírExtra
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint az építőipar teljesítménye 2005 óta először nőtt tavaly és 9,6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az épületek építése 10,4, az infrastrukturális létesítményeket magukba foglaló egyéb építmények építése 8,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest. Az építőipari vállalkozások 29,5 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek tavaly, mint 2012-ben, a 2013. december végi szerződésállomány 64,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője szerint az építőipar kiemelkedő teljesítményében a legbiztatóbbak az új szerződések állományának adatai. Hozzátette: ebben nem vártak decemberre is kétszámjegyű növekedést. Az ágazat teljesítményének növekedéséhez elsősorban az európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések járultak hozzá, de emellett 100-200 ezer négyzetméter alapterületű ipari csarnokokat is építenek.

A meglévő megrendelések állománya miatt 2014-ben még nagyon erős lesz az ágazat teljesítménye - mondta.

A Takarékbank elemzője szerint 2014-ben a növekedés elérheti a 10 százalékot is. Megjegyezte: azért, hogy a 2013-ban lezárt hétéves uniós ciklus forrásai ne ragadjanak be, az utolsó hónapokban rengeteg pályázatot írtak ki és sok építkezés, útépítés csak a közeljövőben kezdődik el. Azt nagy kérdésnek nevezte, hogy a "pályázatdömping" lefutása után mi lesz az építőiparral. Kitért arra, hogy 2015-ben indulhat a Déli Áramlat földgázvezeték építése, ami szintén óriási lökést adhat az iparágnak.

Véleménye szerint a lakásépítések felfutására inkább csak 2015-2016-ban lehet számítani, várhatóan a lakáspiac lesz a legutolsó növekedésnek induló gazdasági ágazat. Suppan Gergely ismertetése szerint a 2005-2006-os csúcsévekben évente 40 ezer új lakás épült, ez 80 százalékkal, évi 8 ezerre esett vissza.

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője szerint pozitív, hogy 2013-ban többévi jelentős visszaesés után növekedés indult meg és mind az épületek, mind az egyéb építmények építése bővült. Ugyanakkor a 9,6 százalékos éves indexnél figyelembe kell venni az előző évi alacsony bázist is. Hozzátette, hogy az építőipar teljesítménye a 2001-2002-es szinten van, és a csúcsot jelentő 2006. évinek csak a felét éri el.

Véleménye szerint az uniós finanszírozású állami beruházások - például stadionépítések, infrastruktúra fejlesztések - az idén is húzhatják az ágazatot, azonban a lakásépítés csak lassan élénkül, és utóbbi nagyban függ a hitelezés beindulásától is. Megjegyezte, hogy tavaly mélypontra esett az új jelzáloghitelek kihelyezése, a 187 milliárd forint kihelyezés a felét éri el a 2010-esnek, míg 2008-ban a tavalyinál majdnem tízszer több jelzáloghitelt folyósítottak a bankok, vagyis a lakáshitelezésben még nem látszik fordulat.

Gabler Gergely várakozása szerint az idén és a következő néhány évben is 10 százalék körüli növekedés lesz jellemző az építőiparban, vagyis csak lassan, évek alatt állhat vissza normál szintre a termelés. Megjegyezte, hogy a paksi építkezés csak 2015. után befolyásolhatja az adatokat.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke kiemelte, hogy alapvetően az állami megrendelések mozdították ki az építőipart a mélypontról, és a tavalyi év második felétől az építőipar minden alágazatában egyértelmű bővülés volt.

Az ÉVOSZ 400 építőipari cég megkérdezésével 2014 elején végzett felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezettek 59 százalékának bővült a termelése tavaly - ismertette a szövetség alelnöke. Hozzátette: a legnagyobb mértékben a közösségi megrendeléseken dolgozó építőipari vállalkozásoknak nőtt a termelése, míg azok a kisvállalkozók, akik elsősorban lakossági megrendelésre dolgoznak, még nem érzékelik a növekedést, ugyanis a lakásépítés, lakásfelújítás továbbra sem mozdul.

Az ÉVOSZ 2014-ben 7-9 százalék közötti fellendülést vár az építőiparban a múlt év végén megkötött szerződések és a szövetség tagjainak jelzése alapján. Az építőipar motorja az idén is elsősorban az állami megrendelések és az uniós források lesznek.

Koji László hozzátette: sok függ attól, hogy a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakot milyen ütemben indítja a kormány. Kis aggodalomra ad okot, hogy a választások után némi megtorpanás lehet az állami megrendelésekben az új kormány megalakulásával összefüggő szervezeti változások miatt.

Az ÉVOSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a megalakuló kormány első programjai között lesznek olyan intézkedések is, amelyek a lakásgazdálkodást, elsősorban a lakásfelújítások növekedését fogják szorgalmazni. Megjegyezte, hogy 2013-ban az ilyen programokra biztosított költségvetési források kevésnek bizonyultak a negatív folyamat megállításához a lakásgazdálkodás területén.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében kiemelte, a közölt adatok mögött részben az áll, hogy 2013-ban csaknem 500 milliárd forint értékben írtak ki kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, például gyorsforgalmi utat, autópályát, elkerülő utat építenek. Megemlítik például, hogy az év végén közel 53 milliárd forint értékben megkötött szerződések alapján elindult a Székesfehérvár nyugati elkerülő és a Tiszabezdédi elkerülő építése, s több más útszakasz fejlesztése.

Tavaly év végén több kiemelt vasúti beruházás is megkezdődött, s tart a közbeszerzési eljárás a dél balatoni vasútvonal első ütemének átépítéséről. A beruházások az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program keretében valósulnak meg - közölte a zrt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását