2024. március 29. - Auguszta
Érvényesnek minősítette a közös értékesítési bizottság a TakarékBank állami tulajdonrészére érkezett egyetlen ajánlatot, amelyet egy takarékszövetkezeti többséggel bíró jelentkező tett - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Magyar Posta Zrt. közös közleményben szerdán az MTI-t.
2014. február 13. csütörtök 06:53 - HírExtra
A közlemény szerint a pályázati tájékoztatónak megfelelően február 12-éig megtörtént az ajánlat kiértékelése. Az értékesítési bizottság az ajánlatot - az érvényben levő jogszabályoknak, illetve a pályázati kiírásban foglaltaknak való megfelelés alapján - érvényesnek minősítette.

Az értékesítés folyamata a pályázati kiírásban foglaltak szerint folytatódik, a szükséges előterjesztések elkészítése, illetve döntések meghozatala esetén március 20-ig fogják megtárgyalni és megállapodás esetén megkötni a felek a részvény-adásvételi szerződést - közölték.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Magyar Posta Zrt. február 7-én közölte, hogy a takarékszövetkezetek meghatározó többségével bíró jelentkező egyedüliként tett ajánlatot a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) állami tulajdonrészére a február 6-ai határidőig. A pályázati tájékoztató első részét három jelentkező vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot és vette át a teljes pályázati tájékoztatót.

A kormány tavaly decemberben áttekintette a szövetkezeti hitelintézeti szektor átalakításának helyzetét, és megállapította, hogy az átalakítás megfelelő ütemben halad, annak nyomán a pozitív változások visszafordíthatatlanok.

Ennek alapján a szövetkezeti hitelintézeti szektor átalakításának helyzetéről, valamint az MFB-nek és a Magyar Postának a TakarékBankban fennálló részesedéseinek értékesítéséről december 17-én kormányhatározat született. E szerint az MFB és a Magyar Posta, mint kiírók nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a TakarékBankban fennálló részvénytulajdonukat a legtöbbet ajánló befektetőnek. A kiírók 929 301 darab törzsrészvénnyel rendelkeznek, amely együttesen a TakarékBank 54,85 százalékos részvénycsomagját jelenti. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54, a Magyar Postáé 19,31 százalék.

A határozat arra is felhívta a kiírókat, hogy az értékesítési feltételek kialakításánál legyenek figyelemmel a banki szektorban a verseny élénkítésének szempontjaira, az európai jog követelményeire, a TakarékBank belső szabályaira, és az előbbiekre is figyelemmel a lehetőségek szerint a pályázati kiírás részesítse előnyben a takarékszövetkezeti szektor szereplőit.

Az MFB és a Magyar Posta az értékesítés előkészítésére, koordinálására és lebonyolítására közös bizottságot hozott létre tavaly december 20-án. A pályázati felhívás pedig az idén január 3-án jelent meg. A pályázat szabályai a hasonló nemzetközi pályázatok követelményeinek megfelelőek voltak, az értékesítési bizottság már decemberben leszerződött a folyamatot vezérlő nemzetközi tranzakciós és jogi tanácsadóval, az érdeklődőknek adatszoba állt rendelkezésükre, valamint menedzsmentinterjúkra is lehetőségük volt.

A kormány döntése alapján a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében (SZHISZ) az MFB fennálló részesedése nem kerülhet értékesítésre, így ezen a szervezeten keresztül a magyar állam a továbbiakban is kiterjedt szabályozási és szabályzatalkotási jogokkal rendelkezik majd a szektorban.

A szektor szempontjából a szervezet döntő jelentőségű intézményvédelmi feladatokat lát el, és meghatározó szerepet játszik a szektor szavatoló tőkével történő ellátásában. Az MFB-nek az integrációs szervezetben fennálló részesedése az állami befolyás és a hosszú távú stabilitás záloga, ezért azt nem értékesítik - közölték február elején a pályázat kiírói.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását