2024. április 18. - Andrea, Ilma

Iránt vádolják

Felszólította Iránt a jemeni elnök, hogy hagyjon fel az ország déli részén tevékeny szeparatisták és az északi síita milíciák támogatásával - írja hétfői számában a pánarab al-Haját napilap.
2014. március 31. hétfő 11:05 - HírExtra
"El a kezekkel Jementől!" - fogalmazott Abed Rabbo Manszúr Hádi államfő, hozzátéve, hogy nem célja a két ország közti viszony elmérgesítése.

Az Arab-félsziget déli peremén fekvő országot a két éve - Ali Abdalláh Száleh elnök több évtizedes uralmának megdöntése óta - a széthullás fenyegeti. A tehetősebb délen szeparatista csoportok harcolnak a központi kormány hatalma ellen, északon síita radikálisok próbálnak mind nagyobb területeket megkaparintani, s a politikai káoszban egyre nagyobb teret nyer az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) nevű terrorcsoport is, amely a délkeleti Hadramaut tartományba fészkelte be magát.

Az iszlám köztársaságot több támadás is érte Jemenben. A múlt hónapban elraboltak egy iráni diplomatát, egy másikat pedig agyonlőttek egy sikertelen emberrablási kísérlet közben.

Jemenen kívül a Perzsa-öböl szunnita kormányai is régóta azzal vádolják Irán vezetőit, hogy országuk belügyeibe beavatkozva támogatják síita hittársaikat. Tavaly Jemen partjainál elfogtak egy robbanószerkezeteket és föld-levegő rakétákat szállító hajót, amely Szanaa szerint Iránból érkezett az ország szétszakadását célzó erők támogatására. "Felszólítottuk iráni testvéreinket, hogy vizsgálják felül országunkkal kapcsolatos helytelen politikájukat, de kéréseink mindeddig nem találtak nyitott fülekre" - mondta Hádi.

Az országon belüli vallási ellentéteket és a sokszínű törzsi struktúrát figyelembe véve Hádi februárban jóváhagyta Jemen hat tartományból álló föderatív állammá alakítását, miáltal a központi hatalom korlátozásával többek között a déliek is több autonómiát kapnának. A szeparatista csoportok azonban elutasították a tervezetet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását