2024. április 20. - Tivadar

Bohózat az útdíj-szavazás

A Párbeszéd Magyarországért szerint bohózatként értékelhető az, ami a kormánypárti képviselők távolmaradása mellett lezajlott kedd reggeli parlamenti ülésen történt, az útdíj kiterjesztése olyan elfogadhatatlan sarc, amelynek szükségességét a kormányoldal megindokolni sem tudja.
2014. december 23. kedd 12:51 - HírExtra
Erről az ellenzéki párt politikusa, Szabó Tímea független országgyűlési képviselő beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón.

A keddi nap második plenáris ülésével összefüggésben úgy értékelte, az államfő által a parlamentnek visszaküldött törvények a javasolt módosítások után sem elfogadhatóak. Szerinte a kereskedelmi törvény átírása továbbra is szembe megy az uniós szabályokkal, és a CBA-nak segít ahelyett, hogy a hazai termelőkkel tenné ezt. Jávor Benedekkel konzultálnak arról, hogy a PM európai parlamenti képviselőjeként milyen lépéseket tesz ez ügyben Brüsszelben - jelezte Szabó Tímea.

Kitért arra is, hogy a január 2-ára meghirdetett, civil szervezésű tüntetéseken pártként nem vesznek részt, tagjaik, politikusaik és szimpatizánsaik azonban - pártzászlók nélkül - meg szoktak jelenni az ilyen rendezvényeken.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását