2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ó, boldog adatok!

A külkereskedelmi forgalom aktívuma tavaly 8,098 milliárd euróra nőtt, és 1,824 milliárddal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2016. február 8. hétfő 11:01 - HírExtra

    A kivitel euróban számolt értéke 7,4 százalékkal nőtt és 90,721 milliárd eurót tett ki, az import 5,6 százalékos emelkedéssel 82,624 milliárd euró volt a múlt év egészében.

    Egyedül decemberben 398 millió euróval nőtt az exporttöbblet az egy évvel korábbihoz képest és 643 millió eurót tett ki, annak köszönhetően, hogy az export 7,3, az import pedig csak 1,0 százalékkal volt nagyobb a 2014. évi december havinál.

    Az elmúlt évben két olyan hónap is volt, amikor az export év/éves növekedési üteme megközelítette a 14 százalékot: márciusban 13,6, júniusban 13,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A kivitel dinamikája így különösen az első fél évben volt kimagasló: az első negyedévben 7,6, a második negyedévben 8,3 százalékos volt a növekedés, de a harmadik negyedévben is elérte a 6,0 százalékot. Az októberi 8,5 és a novemberi 6,9 százalék után a decemberi 7,3 százalék ismét jóval 7 százalék fölé, 7,5-7,6 százalékosra húzhatta a negyedik negyedévi exportnövekedést.

    Import oldalon egyetlen hónapban, áprilisban volt kétszámjegyű (10,8 százalékos) a növekedés az elmúlt év során, az erős exporthoz pedig márciusban 9,5 százalékos importnövekedés társult. A negyedéveket tekintve, a decemberi adattal számolva, a negyedik negyedév hozta a legalacsonyabb növekedési ütemet az első negyedévi 5,4, a második negyedévi 6,7 illetve a harmadik negyedévi 5,8 százalék után.

    A külkereskedelmi termékforgalom tavalyi alakulásáról a második becslésen alapuló részletes jelentését március 3-án teszi közzé a KSH.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását