2024. április 20. - Tivadar

Cirkusz, oh cirkusz!

A cirkusz, mint művészeti ág egyenrangú a színházzal és az operával, a tánccal és a balettel - mondta Fekete Péter, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
2016. április 16. szombat 12:21 - HírExtra

    A miniszteri biztos elmondta: minél több embert szeretnének "becsalogatni" a cirkuszba, hogy megtapasztalják a fenti kijelentés valódiságát.

    A biztost annak apropóján szólaltatták meg, hogy szombaton tartják világszerte a cirkusz világnapját.

    Fekete Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte: idén az is különlegessé teszi az alkalmat, hogy éppen most ünneplik Charlie Chaplin születésnapját.

    A világnapon színes programokkal és rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

     Budapesten egy "emberpiramis" felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

     A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta  világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását