2024. április 20. - Tivadar

Dán írónő a vendég

Janne Teller dán írónő, a jelentős nemzetközi és magyar szakmai és közönségsikert arató Semmi, valamint a hasonló fogadtatásban részesülő Minden szerzője lesz a kiemelt vendége a Scolar Kiadónak a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
2016. április 21. csütörtök 12:45 - HírExtra

    Janne Teller Semmi és Minden című köteteinek bemutatóját szombaton tartják Csobánka Zsuzsa Emese közreműködésével - tájékoztatta Kasuba Lídia, a kiadó marketingvezetője az MTI-t.
    Hangsúlyozta, hogy idén is rangos világ- és magyar irodalmi válogatás szerepel a kiadó kínálatban. Elmondta: a családi emlékezet szilánkjaiból áll össze Száraz Miklós György eddigi legszemélyesebb regénye, az Apám darabokban, melyben édesapja, a Rákosi börtöneit megjárt író, Száraz György életét mutatja be, történelmi tablót állítva.

    A történet a sorsok és helyzetek kavalkádja - akár Platón barlangjának árnyai - egy nagy szerelem lángoló tüze körül kering - mondta. A regényt Szepesi Attila közreműködésével szombaton mutatják be.

    A marketingvezető kiemelte, hogy a szlovák díszvendégség kapcsán három könyv is megjelenik a Finlandia-díjra jelölt, szlovák-finn szerzőtől, Alexandra Salmelától. A 27 - avagy halál teszi a művészt című köteteaz írónő első regénye volt. A különös történetben a 27 éves Angie elhatározza, hogy bálványaihoz, Kurt Cobainhez, Jim Morrisonhoz, Janis Joplinhoz és Jimi Hendrixhez hasonlóan híres művésszé válik és meghal, még mielőtt betölti 28. életévét. A regény vegyíti a tragédiát, helyzetkomikumot, bohózatot és önironikus fejlődéstörténetet.

    A szerző Mimi és Liza című kötete varázslatos meséken keresztül mutatja be egy bájos, vak kislány és cserfes szomszédja barátságát. A Zsiráfmama és más agyament felnőttek című kötet huszonegy meghökkentő meséjének hangulata pedig talán egyedül Roald Dahl fantáziavilágával rokonítható - hívta fel a figyelmet. A vicces történetek közel állnak a gyermeki fantáziához, amelyet Martina Matlovicova illusztrátor rajzai még inkább inspirálnak - tette hozzá.

    Felhívta a figyelmet Turczi István költő Für Emil grafikusművésszel készített A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei című verseskötetére, amelyben csaknem ötven vers és a hozzájuk készített ötven grafika lép izgalmas párbeszédbe egymással. A filozofikusabb nyitószövegeket egy nagyon érdekes művészeti arcképtár egészíti ki, amelyben olyan jelentős alkotók jelennek meg, mint például Homérosz, Jean Genet vagy Laurence Olivier. A kötet záró szakaszában pedig érzékeny, személyes vallomások olvashatók - mondta el Kasuba Lídia.

(képünk illusztráció)

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását