2024. április 20. - Tivadar

Gyógyulás jöhet a rákos betegeknek

A Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak munkája nyomán klinikai fázisba kerül idén két olyan molekula, amely egyes daganatos betegségekben szenvedőknek újfajta gyógyulási lehetőséget jelenthet a jövőben - számoltak be a kutatás eredményeiről csütörtökön sajtótájékoztatón.
2016. június 23. csütörtök 13:29 - HírExtra

 

          A Servier óbudai alapkutatási intézetében tartott sajtótájékoztatón Jan-Frederic Kesselhut, a Servier Hungária vezérigazgatója azt mondta: az egyik molekulát az agresszív vérrák, a másikat pedig a végbélrák kezelésében használhatják.
    
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Servier munkájában a kutatás-fejlesztés és az egészséggazdaság szerencsés és tudatos egybekapcsolása valósul meg. Hozzátette: a vállalat befektetéseivel, nonprofit szemléletével és gazdálkodásával, munkaerő-politikájával előnyösen hat a nemzeti gazdaságra, jótékonyan hat a magyar emberek egészségügyi helyzetére, segíti a szakemberek, illetve egyetemi kutatócsoportok tudományos fejlődését, valamint pozitív példát mutathat a magyar kis-és középvállalkozások és start-up együttműködések számára.
    
Beneda Attila, Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a Servier nem véletlenül a kormány stratégiai partnere, hiszen komoly kitörési pont a magyar gazdaságnak és a magyar orvosoknak is, hogy a cég Magyarországra hozza a gyógyszerkutatást és a klinikai kísérletek egyes fázisait.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását