2024. március 29. - Auguszta

Épül az új Audi-gyár

A mélyalapozási munkákkal elkezdődött az Audi Hungaria Motor Kft. új, nyolcvanezer négyzetméteres karosszéria gyárának építése Győrben. A karosszériagyár kapacitásának növelése a várhatóan 2018-ban kezdődő Q3 modell sorozatgyártásához szükséges - közölte a győri székhelyű vállalat kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
2016. június 27. hétfő 12:26 - HírExtra

 

    Czechmesiter Mónika elmondta: a mélyalapozási munkák folynak, augusztusban kezdődik az acélszerkezet építése. Az év végén kerül tető a csarnokra, a belső munkálatokat pedig jövőre kezdik.
    
A győri Audinak egy 75 ezer négyzetméteres karosszériagyára van, ahol több modell karosszériaelemei készülnek. A teljes gyártási folyamatot végző járműgyár éves kapacitása 160 ezer autó.
   
 A 32 milliárd forintos új karosszéria gyár építését tavaly október 19-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Kössler, a vállalat ügyvezető elnöke. A fejlesztést a kormány 6 milliárd forinttal támogatja.
    
Az új modell győri sorozatgyártását idén januárban jelentette be a vállalat, miután a német Audi AG változtatott globális termelési hálózatán. Az akkori tájékoztatás szerint a cég legkisebb szabadidő-autójának készítése a spanyolországi Martorellből kerül át a Győrbe. Az A1 modell gyártása Brüsszelből Martorellbe kerül, a belga fővárosban pedig tisztán elektromos meghajtású modelleket gyártanak 2018-tól.
   
 Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt. Tavaly a vállalatnál 2 millió 22 ezer 520 motor és 160 206 jármű készült. A vállalat Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását