2024. április 20. - Tivadar
Új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Budapest Music Expót a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz). A hangszerkiállításra épülő zeneipari rendezvényt immár 11. alkalommal tartják meg, ezúttal október 7-től 9-ig.
2016. június 30. csütörtök 10:01 - HírExtra

 

    A Budapest Music Expót 2005-ben szervezte meg először a Hanosz, akkor még Hangfoglalás néven. Az első rendezvénynek a Millenáris park adott helyet, majd 2006-tól 2015-ig a Syma-csarnokban várták a zenélés iránt érdeklődőket. Mivel a Syma idén áprilisban bezárt, a szervezőknek lépniük kellett és a Budapest Music Expót átvitték a Hungexpo területére - szerepel a szervezők által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    A hangszerkiállítás az F és a G csarnokban, valamint a passzázson kap helyet. Míg a tavalyi expó 12 ezer, az idei 17 ezer négyzetméteren terül el, így ez lesz minden idők legnagyobb zenei kiállítása - nemcsak itthon, hanem Budapesttől számítva ezer kilométeres távolságon belül. A szervezők a G csarnokot két részre bontják csendes és félhangos teremmé, elválasztva a hangszerek kipróbálóit a látványtechnika iránt érdeklődőktől.

    A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a számos hangszerbemutató és koncert: az eddigi három-négy színpad helyett idén ötön váltják egymást a zenekarok. A programokat ezúttal is ingyenesen lehet látogatni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását