2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A vízhiányról tárgyaltak

Az aszály és vízhiány okozta gondokról és a fenntartható vízgazdálkodás jövőjéről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi tárcavezetők a szlovák elnökség kezdeményezésére hétfőn Pozsonyban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
2016. július 17. vasárnap 10:25 - HírExtra

 

    A tájékoztatás szerint a magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy Magyarország a 2011. első félévi elnöksége alatt ugyancsak az uniós tárgyalások fókuszába helyezte a vízkészletek védelmének és kezelésének kérdéskörét.

    V. Németh Zsolt rámutatott: az azóta eltelt öt évben a vízügyi prioritások nem változtak, ugyanakkor mind az extrém hidrológiai jelenségek gyakorisága - így például a szélsőségesen aszályos és csapadékos időszakok, súlyos árvizek -, mind pedig a globális kihívások tovább erősítették a téma fontosságát. Ennek jegyében szervezi meg Magyarország a 2. budapesti Víz Világtalálkozót is ez év novemberében.

    A szlovák fővárosban tartott tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az aszály, a vízhiány és az elsivatagosodás, valamint az árvizek határon átnyúló hatásai szoros együttműködést kívánnak meg a tagországoktól, különös tekintettel a megelőzésre és a különböző szakpolitikák közötti hatékony együttműködésre - tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását