2024. április 19. - Emma

Rogán nem bűnös?

Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azokat a feljelentéseket, amelyeket az éjszakai életben jelentős befolyással bíró Portik Tamás kijelentései nyomán születtek - értesült a Magyar Idők kedden.
2016. július 27. szerda 14:43 - HírExtra

 

    A lap online kiadásának a feljelentők egyike, Tényi István azt mondta: a főügyészség azzal utasította el a hamis vád, valamint hivatali vesztegetés, illetve annak elfogadása gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentését, hogy Portik Tamás állításait "semmilyen adat sem támasztja alá".

    A lapnak nyilatkozva Tényi István részletezte: a KNYF úgy ítélte meg, hogy a Rogán Antal által Juhász Péter, az Együtt társelnökével szemben folyamatban lévő személyiségi jogi perben tanúként meghallgatott Portik Tamás "önmagának is ellentmondó nyilatkozatot" fogalmazott meg.

    Portik Tamást, aki gyilkosságért 15 év fegyházbüntetését tölti, a Fővárosi Törvényszék június végén tanúként hallgatta meg a fideszes politikusnak az Együtt társelnökével szemben indított perében.

    A Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban közleményében azt írta: a Rogán Antal kontra Juhász Péter perben az Együtt alelnöke "arra is képes volt", hogy egy gyilkosságért jogerősen elítélt bűnöző meghallgatását kérje. Úgy folytatták: Portik Tamás és Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, többször találkozott egymással. Két találkozójukról 2008-ban készült lehallgatási jegyzőkönyv, amely szerint Portik Tamás arra vállalkozott, hogy fideszes politikusok kompromittálására gyűjtsön vagy gyártson információkat, és az egyik lejáratandó politikusként Rogán Antalt említik meg. "Ezen tények ismeretében bármi, amit Portik Tamás mond, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető" - fogalmazott korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását