2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újra Ten Years After az A38-on

2013 után ismét Magyarországon játszik a Ten Years After. A Woodstock – generáció egyik emblematikus zenekara 2014-ben megújult felállással, és egy új albummal érkezik szeptember 25-én a budapesti A38 Hajóra.
2016. július 26. kedd 14:17 - HírExtra


Szeptember 25-én ismét Budapesten játszik a Ten Years After. A '60-as években alakult legendás angol zenekar a blues-rock műfaj kulcsfontosságú képviselője, mely az áttörést az évtized végén, az 1969-es Woodstocki fesztiválon érte el: az I'm Going Home című daluk azóta szinte nemzedéki himnusszá vált, hasonlóan a két évvel később megjelent I'd Love to Change the Worldhöz.

A zenekar meghatározó, alapító gitárosa, Alvin Lee 2013-ban hunyt el. A két másik alapító tag, Chick Churchill billentyűs és Ric Lee dobos két 2014-ben csatlakozott zenésszel folytatta: Marcus Bonfanti énekes-gitárosként, Colin Hodgkinson pedig basszusgitáron játszik. Az új felállású zenekar számos koncert után tavaly jelentette be, hogy 2008-as Evolution után ismét egy új lemezen dolgoznak, ami a tervek szerint ősszel jelenik majd meg.

A zenekar nemrég egy koncertfelvételt is kiadott, The Name Remains The Same címmel. A 2014 nyarán, Svájcban rögzített felvételek között megtaláljuk a Love Like a Man; az I'm Going Home és a Sugar the Road, Good Morning Little Schoolgirl című tételeket is. Egy 2015-ös fellépésük felvételét itt tekinthetjük meg: https://youtu.be/Sv0YfEqM9GE
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását