2024. március 29. - Auguszta

Naná, hogy nyereséges egy bank

Az FHB bankcsoport az idei második negyedévét 38,9 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta, az eredmény jelentős javulásához a nettó díj- és jutalékbevételek emelkedése, a hitelezési veszteség mérséklődése és az egyéb eredmény javulása járult hozzá - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtökön.
2016. augusztus 19. péntek 10:12 - HírExtra


Az adatok szerint tavaly a második negyedévet csaknem 3 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel zárta az FHB.

A tájékoztatás szerint a második negyedévben a hitelkihelyezések alakulása mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben jelentősen meghaladta a korábbiakat. A lakossági hitelfolyósítások 6,5 milliárd forintos összege 24,0 százalékkal magasabb az első negyedévinél, és 82 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vállalati kihelyezések 12,0 milliárd forintos összege az előző negyedévhez képest 33 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest pedig 37 százalékos bővülést jelent.

Az első fél év során a lakossági kihelyezések volumene közel 12 milliárd forint, a vállalati kihelyezések nagysága közel 21 milliárd forint volt.

A bankcsoport tagjai által kezelt megtakarításokon belül a befektetési jegyek és egyéb értékpapírok volumene a második negyedévben is tovább bővült, ezzel szemben a betétállomány - ezen belül a vállalati betétek - tekintetében jelentős csökkenés figyelhető meg.

A konszolidált betétállomány a második negyedév végén 290,3 milliárd forint volt, 40 milliárd forinttal alacsonyabb az első negyedév véginél. A betétállomány csökkenésének túlnyomó része júniusban következett be, elsősorban a vállalati betéteket érintette. A vállalati betétek volumene csaknem 17 százalékkal 171 milliárd forintra csökkent, míg a lakossági betétek állománya ennél kisebb, 5,5 százalékos csökkenéssel 119 milliárd forint volt.

Az azóta eltelt időszakban a betétállomány stabilizálódott. A csökkenés nem volt hatással a bankcsoport likviditási helyzetére, sőt a lakossági betéteken belül a látra szóló betétek állománya emelkedett az első negyedév véghez képest - közölték.

Az FHB csoport tagjai által kezelt összes - nem konszolidált - megtakarításállomány 2016. június 30-án 818 milliárd forint volt.

Az FHB bankcsoport - első pilléres - tőkemegfelelési mutatója 2016. június 30-án 14,56 százalék volt, szemben a 2016. március 31-ei 25,89 százalékos, illetve a 2015. december végi 20,13 százalékos értékkel. A tőkemegfelelési mutató csökkenésének oka, hogy az FHB Jelzálogbank - a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyével - 2016. június 17-én visszavásárolta az alapvető kölcsöntőke kötvényeket, ez a tranzakció a bankcsoport szavatolótőkéjének több mint 35 milliárd forintos csökkenését okozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását