2024. április 19. - Emma

Közel 2 milliárdos uniós támogatás

Az Invitel Távközlési Zrt. 1,95 milliárd forint európai uniós forrást nyert el legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbit/s) sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére 11 járás közel 100 településére vonatkozóan - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
2016. szeptember 26. hétfő 17:41 - HírExtra

    A Szupergyors internet program (SZIP) keretében meghirdetett pályázaton az Invitel a makói, a szeghalmi, az ajkai, a békési, a dunaújvárosi, a gyulai, a jászberényi, a mezőkovácsházi, a szarvasi, a szegedi és a várpalotai járásokban pályázott sikerrel. A társaság első körben a makói járásban kezdte meg a korszerűsítési munkálatokat, Óföldeák településen szeptember 21-én már át is adták a korszerű internethálózatot.

    David Blunck, az Invitel-csoport vezérigazgatója a közleményben kifejti, hogy a fejlesztéssel elősegítik a hozzáférést a gyors internethez és a digitális, interaktív televízió szolgáltatáshoz azokon a területeken is, ahol korábban ez nem volt elérhető.

    A közleményben emlékeztetnek, hogy az Invitel saját forrásból 2015 végére a szolgáltatási területén már közel hatszázezer fogyasztó számára tette elérhetővé a gyors és megbízható internetszolgáltatást, valamint a minőségi televíziózás alapjául szolgáló technológiát. A hálózatfejlesztés folytatódik a következő hónapokban is a SZIP és a saját fejlesztések keretében.

    A digitális televíziós, internet- és telefonszolgáltatást, valamint üzleti infokommunikációs megoldásokat, ezen belül többek között adatközponti- és felhőszolgáltatásokat nyújtó nyújtó Invitel csoport az idén július 1-től átalakult. Ennek eredményeként létrejött az Invitech Megoldások Zrt., amely a vállalati és nagykereskedelmi ügyfeleket szolgálja ki, míg az Invitel Távközlési Zrt. a lakossági és kisvállalati üzletágat viszi tovább.

    Az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának tavalyi árbevétele több mint 20 milliárd forintot ért el, míg a lakossági és kisvállalati üzletág 25 milliárd forintot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását