2024. március 29. - Auguszta
Az okostelefonok és a tabletek terjedésével a mobilnet-használók tábora is folyamatosan bővül: mára hazánkban számuk eléri a 2 millió 600 ezer főt. Bár a mobilnet szerepe a nyári pihenés, kikapcsolódás során felértékelődik, az év többi időszakában sem tudtunk már meglenni nélküle: mindig és mindenhol használjuk.
2016. szeptember 29. csütörtök 06:18 - HírExtra
Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” kutatása a mobilinternet-használatot vizsgálta.

2,6 millió mobilnetező hazánkban

Az eNET 2016 augusztus-szeptemberében végzett online kutatása alapján okostelefont már a felnőtt magyar internetezők kétharmada, tabletet pedig negyede használ. Okostelefonján és/vagy tabletjén wifit 98% (több mint 3 és félmillió ember), mobilnetet pedig már 72% használ (azaz 2 millió 600 ezren). A mobilnet-előfizetők körében a 4G szolgáltatással rendelkezők aránya már eléri a 62%-ot.

A mobilnet összeköt a világgal és szeretteinkkel

A mobilnetet használók mára hozzászoktak az általa nyújtott előnyökhöz, különösen informálódásban és kapcsolattartásban tartják kulcsfontosságúnak. Nem volt ez persze másképp nyáron sem: 62% szerint a mobilinternet elősegítette, hogy nyaralás, pihenés, fesztiválozás során is tájékozott és jól informált maradjon; több mint felük szerint e nélkül sokkal nehezebb lett volna a programok, látnivalók, éttermek keresése; 45% pedig főleg mobilnet segítségével tartotta a kapcsolatot az otthon maradt rokonaival, barátaival, ismerőseivel.

Mobilnet nélkül már nincs nyaralás

A mobilnet szerepe már a nyári programok tervezésében, szervezésében is megkerülhetetlenné vált: az előfizetők 33%-a időjárás-előrejelzés megnézéséhez; 32% GPS navigációhoz, térképekhez; 25% utazásszervezéshez (is) gyakrabban használt mobilnetet, mint az év többi időszakában.



Nyári kikapcsolódás, pihenés (pl. nyaralás, utazás, fesztivállátogatás, kirándulás) során már egyértelműen az információkeresésé volt a főszerep: okostelefonon és/vagy tableten mobilnetet a legnagyobb arányban közlekedési lehetőségek keresésére (74%); programok, valamint látnivalók, nevezetességek keresésére (egyaránt 70%); és éttermek, szórakozóhelyek keresésére (66%) használtunk.

A fentieknek megfelelően nyáron mobilnetet az otthon (58%) mellett főként utazás közben, közlekedési eszközön (70%); a szabadban (pl. vízparton, fesztiválon, parkban) (61%); illetve szálláshelyen (pl. nyaralóban, szállodában, kempingben) (56%) használtunk.

Bár nyáron bizonyos mobilnetes tevékenységek előtérbe kerültek, ezek többsége, — mint például a böngészés, információkeresés, e-mailezés, közösségi média, vagy akár a csetelés — évszaktól független, mindig és mindenhol végezzük őket. Nem meglepő az sem, hogy a mobilnet terjedésének a nyár elmúlta sem vet véget: a következő egy évben az okostelefonján és/vagy tabletjén jelenleg mobilnetet nem használók 19%-a tervez előfizetni a szolgáltatásra, további 15% pedig fontolgatja ezt.

Mobilnet nélkül sehova!


Hazánkban mára 2 millió 600 ezer fő használ mobilnetet, akiknek eszünk ágában sincs lemondani róla, különösen nem nyáron. Legyen szó akár nyaralásról, utazásról, fesztivállátogatásról vagy kirándulásról, a mobilnet nem csak a programok tervezésében, szervezésében, de információkeresésben is éppúgy nélkülözhetetlenné vált, mint az élmények megosztásában. Mobilnetre persze nem csak nyáron, hanem az év minden időszakában szükségünk van, hiszen egyre többen tartjuk elképzelhetetlennek az életünket nélküle.
Forrás: enet.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását