2024. április 16. - Csongor

Mars - Obama gondolt egy nagyot

Barack Obama amerikai elnök szerint az amerikaiak 2030-ig eljutnak a Marsra.
2016. október 11. kedd 18:18 - HírExtra
  Barack Obama amerikai elnök szerint az amerikaiak 2030-ig eljutnak a Marsra.

Az amerikai elnök a CNN hírtelevízió honlapjára írt vezércikket, amelyet az amerikai sajtó más orgánumai is széles körben idéznek.

Az elnök arról az ambiciózus tervről számol be, miszerint az Egyesült Államok a legkorábban a 2030-as évek elejére amerikai űrhajósokat küld a vörös bolygóra. "Kijelöltük Amerika űrhajózási történetének következő világos célját: a 2030-as évekre embereket küldünk a Marsra, és biztonságban vissza is hozzuk őket a Földre" - írja az elnök, s hozzáteszi, hogy a távlati cél: egy napon hosszabb ideig tartózkodni a távoli bolygón.

Ő hisz abban


Barack Obama már korábban is beszélt arról, hogy hisz abban: még az ő életében emberek utaznak majd a Marsra. 2010-ben a floridai Kennedy Űrközpontban elmondott beszédében jelentette be azon terveket, miszerint magánbefektetőkkel együttműködve a kormányzat megkönnyíti és magánszemélyek számára is elérhetővé szeretné tenni az űrutazásokat, s akkor fejtette ki, hogy a következő lépés a Marsra szállás lesz. "Arra számítok, hogy ez még az én életemben megtörténik" - mondta akkor Obama.

Mostani cikkében megerősíti, hogy a kormányzat szeretne "lökést adni a kormányzat együttműködésének magánbefektetőkkel", egyúttal kiemeli annak fontosságát is, hogy kormányzása első hónapjaiban nagy összegeket fordítottak az űrkutatásra s megerősítették a NASA űrprogramját, annak érdekében, hogy korábban soha nem látott mértékben "kutassuk naprendszerünket". "Egyszer majd, remélem, az unokáim ülnek majd a vállamon.

Mint mindig

S ugyanúgy fürkésszük majd a csillagokat, ahogyan azt az emberek az idők kezdete óta mindig is tették. De ahelyett, hogy tűkön ülve várnánk felfedezőink visszatérését, már tudni fogjuk, hogy éppen a mostani döntéseink következtében, nemcsak azért mentek a világűrbe, hogy kikutassák titkait, hanem hogy ott is maradjanak - s ezzel jobbá tegyék a mi életünket itt, a Földön" - fogalmaz Obama.

Obama elnök a héten - a Fehér Ház blogjának bejegyzése szerint - a pennsylvaniai Pittsburghbe utazik, a Carnegie Mellon Egyetem által szervezett "Határok" című tudományos konferenciára, ahol várhatóan a világűr "újabb határainak" felkutatásáról beszél majd.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását