2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ne írja alá Áder az adótitkosítást!

Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy elfogadása után ne írja alá azt a jogszabályt, amelyik alapján az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozik.
2016. október 11. kedd 12:39 - HírExtra
 

A szocialisták frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz kivételes eljárásban erőszakolja át a parlamenten azt az indítványt, amelyik titkosítja a látvány-csapatsportágaknak nyújtott társasági adókedvezményeket (TAO). Varga László kijelentette, hogy a szocialisták nemmel szavaznak a javaslatra, majd az államfőhöz fordulnak.

Ha Áder János mégis aláírja a jogszabályt, akkor - akár az LMP-vel közösen - beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz - jelentette be.

Bírálatként megkérdezte: milyen rendszer az, amelyik működésének első évében több támogatást nyújtott a felcsúti futballklubnak, mint a labdarúgáson kívüli másik négy látványsportágnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak együttesen.

A TAO-pénzeket elsősorban olyan klubok kapják, amelyeket "elfoglaltak" a fideszes politikusok és ezek a források ezután "szépen lassan elveszítik közpénzjellegüket" - mondta a képviselő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását